Unokáimnak és más Gyerekeknek -
Csikamika világgá megy
Csikamika történetei közül az előző – ha még emlékeztek rá Kicsikéim – avval ért véget, hogy Gyuripapi szigorúan megrótta cicáját, amiért nem akart Mincivel egy födél alatt élni. Csikamika engedett a Gazdi fölszólításának, szót fogadott, és látszólag megbékélt a szürke egérkével és saját sorsával. Ám lelke mélyén csak háborgott, és nem érezte túl jól magát amiatt, hogy szót fogadott. Hiába, a cicák már ilyenek: nem szeretnek szót fogadni, nem kutyák ők, kik tudvalévően szolgalelkűek.
Ilyesforma volt Csikamika gondolata: „Még hogy családtag? Piha! Legyek családtagja egy egérnek? Én? született kegyosztó?”
Mivel azonban Csikamika nem akart veszekedni a Gazdival, valahányszor Gyuripapi a közelben volt, igyekezett rendesen viselkedni Mincivel és Csekritával. Ez utóbbin egyébként is sokat gondolkodott, nem tudta hová tegye: Csekrita kicsit hasonlított egy egérhez, de biztosan tudta Csikamika, hogy nem egér, így vele kevesebb baja volt.
Ám valahányszor a Gazdi nem volt a közelben, folyton rányávogott Mincire, éreztette vele, hogy nem akarja családtagnak tekinteni, csak egy egyszerű, mindennapi egérnek. És forrt benne a harag.
Egyszer, amikor Minci mellette ment el, megint rányávogott: „Tágulj innen te… Te egér!”
Minci visszacincogott: „Ha nem tetszik, elmehetsz világgá! Régebben lakom itt, mint te!”
Ezt nem kellett volna mondania! Csikamika buksijába beférkőzött a „világgá menni” kifejezés, és nem is hussant el többé onnan. Egy fertályórát tán töprengett, de aztán odaállt a Gazdi elé, és azt mondta: „Nem tudok tovább egy fedél alatt élni ezzel az egérrel meg egérszerűvel: világgá karok menni!”
”Jól van, Csikamika” – felelte Gyuripapi -. „menj világgá, ha tetszik! Várj egy kicsit, hadd csomagolok neked útravalót!”
Gyuripapi elővett egy kicsiny tarisznyát, abba beletett száraz- és nem száraz cicaeledelt, egy kis sajtot, meg tejet egy kis üvegben. Rátette Csikamika oldalára a tarisznyát, és elköszönt tőlel: „Szerencsés utat!”, a cica pedig útnak indult.
Kiment a kertbe, és vidáman dalolt:
„Indul a hős Felfedező,
bátor a lépte, bár kis cica ő.
Ím, ez a kiscica útnak ered,
nagyvilág várja; kis szoba,
konyha, Isten veled!”
Peckesen, rátartian vonult végig az udvaron, a kapu felé, közben egy álmélkodó békának könnyedén odavetette: "Világgá megyek éppen!”, intett egy csigának, „Elbújdosom!”, aztán a kapuhoz ért.
A kapu természetesen mindig zárva volt, minden lakónak volt hozzá nagy, arany kapukulcsa, és aki ki akart menni, vagy be akart jönni, azzal a kulccsal nyitotta, zárta a bejárati ajtót.
Viszont a kapu alja nem ért le egészen a földig, tátongott akkora lyuk, hogy egy kis cica éppen átférjen ott.
Csikamika így is tervezte: átbújik a kapu alatt, és aztán felszáll, viszontlátni csillagokat.
Már-már átdugta fejét a kapu alatt, amikor előbb furcsa szagot érzett a túloldalról – olyan kutyaféle szagot -, és egyidejűleg morgást hallott ugyanonnan.
Kilesett, és két durva mancsot, meg egy vicsorgó pofát látott, amitől szempillantás alatt elment a kedve a világlátástól. Visszahúzódott, aztán el is indult visszafelé. Köszönt a csigának meg a békának, mindkettőjüknek azt mondta: „Itt felejtettem valamit.”, majd belépett a konyhába.
Gyuripapi megnézte őt, biccentettek egymásnak, aztán a Gazdi azt kérdezte: „Hát nem mégy világgá, Csikamika?”
”Ma nem.” – felelte könnyedén Csikamika. – „Úgy látom, eső lesz. Meg aztán…” – fűzte hozzá, és lehalkította hangját, súgva mondta: „…kutya.”
”Kutya? Hol?”
”Kint.”
”Hát kutyák előfordulnak ezen a tájon.” – bólintott a Gazdi.
”Tudod” – szólt Csikamika -, „a kutyákat még az egereknél is jobban utálom. Akkor már inkább az egér. Jobb holnap egy egér, mint ma egy kutya.”
Odabiccentett Gyuripapinak, aztán bement a szobába, Mincivel és Csekritával barátkozni.
:-)
VálaszTörlés