69 évvel ezelőtt, 1943. december nyolcadikán született Jim Morrison, James Douglas Morrison: George Steven Morrison szigorú, konzervatív tengernagy elsőszülött fia volt Ő, a Doors énekese, dalszöveg írója és Költő. Élete fordító eseménye egy 1947-es családi kirándulás volt:
„Az első alkalom, amikor rádöbbentem mi is az a halál… amikor én, anyám, apám és nagyapám és nagymamám a hajnali sivatagon hajtottunk keresztül éppen. Egy teherautónyi indiánba beleszaladt egy másik autó, vagy valami hasonló történhetett – az indiánok szét voltak szóródva az autópályán és véreztek, elvéreztek. Én még gyerek voltam, ezért az autóban kellett maradnom, amíg apám és nagyapám kiszálltak. Nem láttam semmit, csak fura piros festéket és embereket feküdni szanaszét, de tudtam történt valami, mert meg lehetett markolni az emberek vibrálását körülöttem, és hirtelen rájöttem, hogy ők sem tudnak többet arról ami történt, mint én. Ez volt az első eset, hogy félelmet éreztem… és tényleg úgy gondolom, hogy egy-két halott indián lelke ott rohangált rémülten körülöttünk, majd a szívemben lenyugodtak. Olyan voltam mint egy szivacs, kész voltam ott ülni és magamba fogadni őket."
"Indians scattered on dawn's highway bleeding/ Ghost crowd the young child's fragile egg shell mind." – énekelte Jim a Dawn’s highway című dalában.
Mondjam vagy sem? Hát persze, hogy egyik legnagyobb kedvencem volt és marad, dacára annak, hogy harmincegy évvel ezelőtt, 1971. július harmadikán halt meg Párizsban, egy nappal huszadik születésnapom után. És az nem mostanában volt, ugye?
Jim Morrison! Testvér!
Eljövök hozzád egy nap.
Legurítunkegy üveg viszkit,
megnézzük, ahogy lemegy a Nap.
Elénekeljük, hogy „ez itt a vég”,
megdumáljuk, hogy nincsen tovább.
Elmegyünk együtt Szárszóra,
de velünk jön ez a kurva világ!
*** *** ***
32 évvel ezelőtt viszont gyászos napja volt a rocknak: 1980. december nyolcadikán egy… minek nevezzem jobb híján, ha nem szeretném az állatokat megbántani? Legyen így: 1980. december nyolcadikán egy őrült New Yorkban agyonlőtte John Lennont.
Este, 11 óra előtt tíz perccel gördült be Lennonék limuzinja a Dakota-ház elé. Yoko szállt ki elsőnek a kocsiból, ő ment elöl, az új felvételeket tartalmazó demo-kazettákat és egy magnót cipelő Lennon pár lépéssel lemaradva követte.
Mark Chapman – a gyilkos, a mocsok - résen volt: megvárta, amíg Yoko elhalad előtte, még oda is köszönt neki. Mialatt Ono bement, Lennon Chapmanre nézett, aztán a bejárat felé indult. Miközben Lennon elsétált mellette, Chapman azt kérdezte: „Mr. Lennon?”. Ahogy Lennon megfordult, Chapman úgy helyezkedett, amit a szemtanúk „harcállás”-nak neveztek, majd lőtt – ötször.
Az egyik mellément, a többi Lennon hátát és vállait érte. Az egyik lövedék az aortáját találta el, ez halálos volt.
És a békeharcos, aki életének egy jelentős részét arra áldozta – értünk, nekünk, miattunk! -, hogy soha, sehol ne szóljanak fegyverek, négy lövéstől találva maradt az utcaköveken.
És elfogyott korosztálya lelkéből -lelkünkből - a dal.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése