Február tizenhatodika van

Ünnepi, szép nap a mai: 1980-ban ezen a napon született Kisfókám, pontosítva: Maróti Hajnalka.
Isten éltessen Kicsim most és ott a Nagy Kanárián, vagy bárhol légy majd a Glóbuson.
1980. február tizenhatodikán, szombat reggel, Édesanyád lassan fölöltözködött, és azt mondta: megy szülni. Nem kísérhettem el, hisz Bátyád nagyon kicsi volt még, rá vigyázni kellett. Reggelit adni Neki, ebédről gondoskodni, így hát Anyukád taxiba ült és egyedül ment. (No, azért nem egészen, mert Nagyihoz ment előbb, és Nagyi kísérte be aztán a kórházba.)
Reggeli után fölöltöztettem Danit, és lementünk a hóesésbe, az első telefonfülkéig, mert hol volt még akkor mobiltelefon, fölhívtuk Nagyit, s lám, lám: már világon is voltál.
Majdnem biztos vagyok benne, hogy Dancsi nem értett egy szót sem a történetből, csak az én hangulatomat vette át, mindenesetre kettesben lejtettük az indiántáncot a Csut utcán hazafelé, azt énekelve: Hajnalkánk van, Hajnalkánk van!
Nem sokára aztán jött Nagyi, leváltott, és végre bemehettem a kórházba, hogy megnézzem az én kislányomat.
Büszke, lányos apa lettem hirtelen!

Szülinapi ajándékként kapsz kettőt Papi furi állataiból, mert azt hiszem, nem csak Kamillát és Jankát szórakoztatják ezek, bár Nekik keletkeznek többnyire.
Az egyik képi (odafönt), a másik mesei (odalent).

Továbbá
1497-ben e napon született Philipp Schwartzerdt azaz Melanchton, német teológus, reformátor, Luther munkatársa

1940-ben február tizenhatodikán -35 fokot mértek, a valaha mért legalacsonyabb hőmérsékletet Magyarországon.

***   ****    *****
Papi furi állatai
A poroszka ló

Mielőtt még a manapság ismert Németország elkészült volna, létezett egy nagy ország a helyén, melyet úgy hívtak: Poroszország.
Ebben az országban porosz férfiak, porosz nők, porosz kisfiúk és porosz kislányok éltek, és élt egy kistermetű ló is, a  porosz ló, de kicsiny termete miatt mindenki csak becézte ezt a lovacskát, és poroszka lónak nevezték, sőt a népnyelvben poroszka lovacska volt a neve.
Bizony a nehéz és nagy termetű porosz vitézek – különösen, ha páncélban voltak – súlya alatt megroskadtak a poroszka lovacskák, éppen csak vánszorogni tudtak. Nem csoda, hogy a porosz sereg rendre minden csatában vereséget szenvedett az ellenektől, és vereségükért mindig a lovacskákat okolták.
Történt egyszer, hogy egy csata kezdetén egy poroszka ló hátán a porosz vitézzel éppen az ellenség felé poroszkált, midőn megjelent előtt egy Varázsló, herr Nád. Nagyon vékony, sovány varázsló volt ez, azért hívták Nád úrnak, és azt kérdezte poroszka lótól: ”Miért nyafogsz te kedves poroszka?”
”Épp azért nyafogok, mert csak poroszka lovacska vagyok, és minden páncélos vitéz engem és minket  okol a vereségekért.” – mondta  lovacska.
”Nohát, én naggggyon naaaagy varázsló vagyok, kívánj tőlem valamit! Aztán majd meglátjuk.”
”Szeretnék nagy lenni, én is megnőni, poroszkából porosz lóvá lenni!” – kérlelte poroszka a varázslót, aki megforgatta varázspálcáját, és így szólt: ”Viri a rázsvalat, piri a rápada, változzál naggyá poroszka!”
Alig hangzott el az utolsó szó, és a lovacska hipp-hopp növekedni kezdett, és hamarosan pompás paripává, nőtte ki magát, porosz ló lett. Jószerivel még be sem fejezte növekedését, mikor így szólt a Varázslóhoz: „Mondd újra, de úgy, hogy poroszkákat mondj! Mert mi haszna, ha én egyedül megnövök, de a sereg többi tagja kicsi marad? Akkor ugyanúgy vereséget szenvedünk majd. Egy megnőtt poroszka nem csinál győzelmet!”
”Nem mondhatom” – adta a választ herr Nád -, „mert nem rímel.”
”Nem is vagy te igazi varázsló, ha nem tudod ezt megoldani!”
Ezen Nád úr rettentően megsértődött, és azt mondta: „Na, figyelj!”
Újra megforgatta varázspálcáját, és azt mondta: „Virik a rázsvalatok, pirik a rápadák, változzatok naggyá poroszkák!"
És halljatok csodát: a sereg minden lova megnőtt, valódi harci mének lettek.
Jöttek a porosz páncélos vitézek, rápattantak a paripákra: bezzeg már nem csuklottak össze a lovak a vitézek súlya alatt, a sereg elindult, és a porosz paripák e dalt énekelték:
Seregünk úgy indul harcba -
nyihaha, nyihaha, nyihaha -,
az első nagy diadalra -
nyihaha, nyihaha, nyihaha -.
És a dalt a porosz vitézek így folytatták:
Éjjel átkelünk a folyón,
hej, porosz lovon, porosz lovon.
Éjjel átkelünk a folyón,
hej, porosz lovon, porosz lovon.
És bizony attól kezdve a porosz hadsereg minden csatában győzött.
Sajnos.