De nagyon rég volt ez…
Hogy lehetnék bizonyos benne?
Sokan gondolják úgy, hogy - ha már az emberek nem - az állatok legalább a Világ minden táján egyformán beszélnek.
Nos, Hölgyeim és Uraim, Leányok, Fiúcskák: ez hatalmas tévedés, merő naivitás!
Még egy vacak faág, egyszerű bot is másként törik el Birmingham környékén, mint Szegeden, hogy egyebet ne mondjak. Mifelénk a „reccs”, arrafelé a „crash” járja.
Orosz nyelvi tanulmányaimból (mely egykor kötelező volt) meg jól emlékszem arra, hogy egy orosz kiskutyus azt mondja: „tjaff-tjaff” - ami szerintem végtelenül bájos.
Később ragadt rám egy kevés olasz, annyi, hogy tudjam: a veronai kutyusok „bau-bu-bu”-t ugatnak, meg némi szanszkrit, tibeti nyelvismeretet is szereztem: bátran kijelenthetem, hogy mind a „szanszkrit”, mind a bod-pába való kutyusok, bizony más-más mód ugatnak.
De nem kutyákról akarok én ma mesélni - bármilyen vonzó lenne is a téma (cicákról sem!) -, hanem az örvösgalambról szólnék.
Szerte, szép Hellasz tájain, Korfu, Kréta szigetén, de másutt is a hellén világban az örvösgalamb azt búgja: dekaocto, dekaocto, dekaocto.
Úgy is hívják azon a szép tájon e madarat, hogy „dekaoctura”, vagyis „tizennyolcas”.
Ennek története alább következik.
Meleg is volt, vad, világvégi zivatar is készült, és a keresztfa sem volt éppen könnyű, amit Jézus, a Megváltó vonszolt a Helytartó Palotájától – ahol elítélték – a Koponyadomb felé.
A Fogoly megalázott, megtépett testét alig takaró ruházatán vérfoltok mutatták, hogy
nem is régen - fertályórája tán - megkorbácsolták. Hosszú, ébenfekete haja csapzottan keretezte szép arcát, melyen vér és veríték csorgott alá.
Tekintetét makacsul a földre szegezte, arcát, mely még ilyen megtépázott állapotban is tiszta és lágyvonású volt, sötét szakáll keretezte.
Nyilvánvalóan rosszul látott.
Szemébe izzadtság- és vércseppek folytak homlokáról, a föltámadó szél porral verte tele, de hátrakötözött kezeit hiába mozgatta, nem tudta kitörölni szeméből a látását akadályozó mocskot.
Így azt sem látta, hogy az utca teljes szélességében valamely ottfeledett árok húzódik,
és a következő lépésnél jobb lába nem talált támasztékot a talajon, megindult lefelé, a föld mélye felé, és magával rántotta a vékony, szinte csupasz, esendő testet.
A halálraítélt térdre zuhant, aztán még előrébb bukott, arca belezúdult a felkavarodó porba, és nem voltak kezei, hogy fölfogják a zuhanást, hogy letöröljék a mocskot szép, nemes vonású arcáról.
A rabot kísérő centurio megtorpant, aztán leoldotta szöges korbácsát az övéről, és tessék -lássék rávert az előtte heverő testre.
Aztán megszánta, látván, hogy szomjazik.
Körülnézett, és a kivégzésre, vérre szomjúhozó tömegben megpillantott egy tejárus-asszonyt.
A római katonának nem volt köze ehhez a kivégzéshez, nem volt véleménye Jézus bűntetteiről, és nem is volt rossz ember. Annyit látott csak, hogy a földön heverő mértéken felül megszomjazott.
Odalépett hát a római a zsidó tejárushoz, és megkérdezte, mennyiért adna egy köcsög tejet?
”Tizennyolc római dénár az ára!” – mondta az asszony.
A centurio megszámlálta pénzét: összesen tizenhét denariusza volt.
”Jóasszony!” – szólt a tejárushoz. – „Nincs több nálam tizenhétnél, láthatja: ez a szerencsétlen szomjan hal. Adna-e tizenhétért egy köcsöggel?”
”Magamnak is többe van!” – mondatta a Gonosz a gonosz asszonnyal. – „Tizennyolc egy köcsög! Annyi éppen!”
Jézus, a Krisztus lassan föltápászkodott, és intett a rómainak: ne vitázzon, hagyja a tejet, induljanak tovább a Golgota-domb felé.
A centurio még hallotta kis ideig a tejesasszony rikácsolását: - „Tizennyolc! Tizennyolc! Egy petákkal sem kevesebb: magamnak is többe van, nem adhatom tizenhétért.”
Jézust, a Krisztust aztán pedig megfeszíték vala, és feje fölé illeszték az ő kárhoztatásának okát, odaírván: „Ez Jézus, a zsidóknak királya.”
Hat órától kezdve pedig sötétség lőn mind az egész földön, kilencz óráig. Kilencz óra körül pedig nagy fenszóval kiálta Jézus, mondván: ELI, ELI! LAMA SABAKTÁNI? azaz: Én Istenem, én Istenem! miért hagyál el engemet?
Jézus pedig ismét nagy fenszóval kiáltván, kiadá lelkét.
És ímé a templom kárpítja fölétől aljáig ketté hasada; és a föld megindula, és a kősziklák megrepedezének; és a sírok megnyílának, és sok elhúnyt szentnek teste föltámada.
És lőn ugyanazon pillanatban, a nap kilencedik órájában, mikor Jézus, a Megváltó meghala, hogy a tejárus asszony örvösgalambbá változék.
És így turbékolja, sikítja, mondja megátalkodottságban mind a mai napig: „Dekaocto, dekaocto: nekem is többe van…”
Ha egyszer valaha azt mondja majd, hogy tizenhét, vagyis hogy dekaepta, akkor visszanyeri emberi formáját, és megint tejárus-asszony lesz belőle. Tán kevésbé makacs és önfejű.
Ha pedig annyira megátalkodna egyszer, hogy azt találná mondani az a tejárus –örvösgalamb-asszony, hogy tizenkilenc, vagyis dekaennaea, akkor…
Nos, akkor vége lesz a világnak.
Világunknak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése