2012. február 5., vasárnap

Február ötödike van

Békamenettel fejezi ki az Egymillióan a Demokráciáért Egyesület a kormány iránti elkötelezettségét ma, vasárnap. Bemutatják a hitetlenkedőknek, mit hozott Orbán Viktor politikája: többek között 27 százalékos áfát és tandíjat (majdnem) mindenkinek.
„Mi, felelős magyar állampolgárok valljuk, hogy támogatjuk dicső kormányunk és hőn szeretett vezérünk politikáját és gazdasági szabadságharcát, melyet értünk vív. Mikor a nemzetközi finánctőke nyilai záporoznak felénk, segítsük Orbán Viktort hazánkat megvédeni! Támogassuk politikáját, álljunk ki nyíltan intézkedései mellett!” – erre szólít fel az Egymillióan a Demokráciáért Egyesület.
Ma délután két órától ezért mindenkit a budapesti Hősök terére várnak, aki valóban hitet kíván tenni a kormány politikája mellett.
Onnan indul majd az Operához a „békamenet”, ahol az alaptörvény hatályba lépése alkalmából rendezett január 2-i ünnepség emlékére koszorút helyeznek el. A tüntetést a rendőrség tudomásul vette.
„Mutassuk meg a hitetlenkedőknek, mit hoz számunkra Orbán Viktor politikája és a kétharmados népakarat!”.

***   ****    *****
Neved muzsikája

Muzsikált a neved, bárhogyan mondtam ki:
szemrehányón, komolyan vagy játékos
becenévként. Az a tititátá - kis jónikus -
szellőhangon szólt: de zenélt neked bármid.
Tószínszemed Mozart nyitány volt, soha
meg nem írt opera kezdete.
Zenélt a talpad, mikor mezítláb lépted
a szent anyaföldet. (Szeretted meztéláb
járni a földet, érezni Déméter érintését.
Emlékszem, mennyire szeretted.)
Mikor talpad a földet érte,
kunkorodott a dal fölfele,
földalolt talpadtól - hajszálig.
Fel.

És dalolt az életed, és ma is dalol.
(Dalod ma másnak szól, lehet.
De dallamlelkedet soha nem hagyom,
nem feledhetem.)

Hosszú hajad a szélben olykor szállt:
még „hallom nevetésed muzsikáját”.

Már nem szólok:
nem mondok semmit sem.
Nem hívlak.
Csak éjórán suttogom:

csillagom,
mindenem,
szerelmem,
életem egén
ragyogó
drága
fényesem!

Gyere meztéláb!
Vagy bárhogy:
csak gyere!

1 megjegyzés: