Február huszonharmadika van

2009-ben ezen a napon gyilkolták meg Csorba Róbertet és kisfiát, Csorba Robikát, gyáva és aljas gyilkosok.
 A tragikus évfordulón az Ide tartozunk! facebook-csoport kezdeményezésére országszerte megemlékezünk a romák elleni rasszista sorozatgyilkosság áldozatairól.
A budapesti rendezvény ma 17 órakor kezdődik a józsefvárosi Mátyás téren.
Bizonyosan ott leszek!
Te is?
A krónika után ismét fölteszem egy akkor keletkezett írásomat, mintegy főhajtásként…

Továbbá:
Elsősorban sokáig, még nagyon sokáig éltesse Isten a 74 esztendős Jiří Menzelt!

1443-ban ezen a napon született Kolozsvárott Hunyadi Mátyás.

Február huszonharmadikán kezdte nyomtatni a Bibliát Johannes Gutenberg 1455-ben.

1685-ben február huszonharmadikán született Friedrich Handel.

1883-ban e nap szülötte volt Karl Jaspers, német filozófus.

1899. február huszonharmadika gyerek-, kamasz- de fölnőttkorom egyik kedvencét ajándékozta a világnak: Erich Kästnert.

***   ****    *****
Planctus hungaricus

N.B. Semmilyen nyomozati anyag nem jutott birtokomba természetesen:
a szöveg fantáziám szülötte, bármely hasonlóság a valósággal,
pusztán a véletlen műve lehet…

A cigánytelep itt is, mint a községek mindegyikében, tulajdonképpen ott kezdődött, ahol a község véget ért.
Ezt már abból is lehetett látni, hogy - mintegy varázsütésre - az aszfaltozott utak itt fejeződtek be, helyüket lotyokos, saras, kátyús földutak vették át, melyek eső után, olvadáskor egészen járhatatlanná váltak. Hiába, no: ezt a problémát még mobiltelefonos, internetes, űrbeszáguldós huszonegyedik századunk sem volt képes megoldani.
Nem ment az.
A cigánysor első néhány házát egykor akár takarosnak is nevezhettük, hisz ezekben éltek a többiek által gletecsorénak csúfolt (kicsit irigykedve csúfolt) jobb módú cigánycsaládok.
Odébb aztán a menthetetlen kortorárok, a mélyszegény cigányok éltek, amúgy cigányosan: főképp a koszos, sosem gereblyélt udvaron, meg a lepusztult szobák-konyhák homályában, mert, amiként kövezett út nem volt a cigánysoron, úgy villany és víz sem.
A cigánysor utolsó házai után kis legelő terült el; jobb időkben, mikor még volt mezőgazdasága a községnek, föl volt szántva az a darabka föld is, de tízegynehány éve, mióta globális-kapitalistává lett az ország, csak ugar volt az a darabka föld, és még legelőnek is csak nagy jóindulattal nevezhetjük, hisz nyája, kondája, gulyája sem volt immár a helységnek.
A kis mezőn túl aztán az erdő kezdődött: az erdő egy böhömfekete autós újgazdagé lett a nagy, fene osztozásban, és a böhömtulaj jól körül is kerítette erdejét: joggal, hisz az erdő immár Őböhömségének magántulajdona volt.
A gletecsoré részen a második ház a sokcsaládú *** tulajdona volt: sokcsaládúnak mondom, mert négy gyermekén kívül még az egykor takaros házban laktak szülei is.
*** jómódúsága valójában már régen fenomenális volt csupán, és csakis az egykor nagy keservvel fölrakott ház jelentette a jómódot.
A házat akkor építették, mikor még neki is, apjának is volt munkája. Persze csak segédmunka volt az, hisz *** nem tanult szakmát, nem tehette, hogy a nyolcadik után még valami szakmát is tanuljon. Munkába kellett állnia, és állta is a helyét, míg csak a munka meg nem szűnt, és ő – apjával együtt – lapátra nem került.
Attól kezdve aztán élt ***, ahogy lehetett, és ha nem lehetett, hát sehogy: alkalmi munkák, csomagcipekedés a piacról valami nagyvásárlású gazdag asszonynak, fémgyűjtés, miegyéb.
A házat ugyan eladhatták volna, akadt is vevő-szándékú, de *** makacsul kapaszkodott egykori jómódjának utolsó jelképébe.

A körülkerített erdő körülkerítését gondos cigánykezek fölfeszítették, és a cigánysoron élők oda jártak rőzséért, hullott fáért, gallyazásért, hogy farkasordító hidegben legyen mivel fűteniük kicsit. Kell a kis meleg a purdéknak úgy krechuno táján, meg a tőtött káposztát is csak meg kell főzni valahogyan.
Szégyen avagy sem, de olykor *** maga is belopakodott a Böhöm erdejébe fát gyűjteni. Mi több: olykor, ha nagyon fázott, és nem volt türelme gallyazni, rőzsézni, hullott ágakat szedni, ki-kivágott kisebb fát is. Nem lett attól sokkal kevesebb a Böhömnek.

Mondtam: a cigánysornál a makadám és aszfaltozott utak véget értek, és koszos földutak húzódtak ott. Pedig járta a cigánysoron a suttogó híradás, hogy az önkormányzat megpályázott holmi pénzeket az Uniótól, hozzá még kifejezetten utak burkolására, csakhogy azok a pénzek kézen-közön elolvadtak (nagy bűvészmutatványokat tud néhány önkormányzat), de utak nem lettek belőlük.
Legalább a cigánysoron semmiképp sem.

Egy napon *** házában neves látogatót fogadtak: a községi házak egyikéből jött el a helyi cigányönkormányzat vezetője, hogy ezt-azt meghányjon, vessen a még mindig tekintélynek számító ***-vel.
Leginkább a körül forgott a szó, hogy az önkormányzat, tán maga a Polgármester, elsikkantotta az uniós pénzeket, hát kéne arra kérdezni, nagyon kéne.
*** erősen húzódozott: nem volt ő sem bő- sem ékesszavú, már miért épp ő menjen a polgármesteri hivatalba szájalni. A hivatali helyeket amúgy is jobb kerülni, még hivatalos hívás esetén is jobb, még hogy önként menni oda?
Csakhogy a cigány-önkormányzati vezető erőszakos ember volt, másnap hát *** a Polgármester úr irodájában ült feszengve, és hallgatta, ahogy társa kellemetlen kérdéseket tesz föl.

A Polgármester nem mutatta ugyan, de megriadt: azért-e, mert csakugyan volt olvadozó vaj a fején, vagy csak azért, mert a suttogó pletykák most hangos létet nyertek, ki tudja?
Tény, hogy amikor a két cigányember elment, ő vette a telefont, és fölhívta az újonnan alakult HG nevű ifjú, rendvédelmi szervezet számát, hogy jönnének le ugyan a községbe, szép fekete egyenruháikban, gondosan subickolt bakancsaikban, oszt’ masíroznának föl-alá a helység utcáin: az se baj, ha közel a cigánysorhoz.

A HG félkatonai, félnáci, félszívű szervezet volt egy kis ideje, akik szívesen masíroztak: szerettek fölvonulni rendben: általában szerették a rendet a tagok.
Aki nem lép egyszerre…
Hát igen.
El is mentek hát vagy ötvenen, nyalka, jól megnyírt félszívűek, és masíroztak kicsit.
De a kocsmába nem mentek, ez rágalom! A HG-tagok egyáltalában nem ittak alkoholt, nem dohányoztak, nem volt szenvedélyük, hacsak nem számítjuk az égő gyűlöletet minden más iránt, ami nem HG.

Aztán más módon is tapasztalhatta a mi ***-nk, hogy a Polgármester nem felejt.
Három héten át minden egyes napon, mikor az erdőkerüléssel végzett, a földút elején, mely a cigánysorra vezetett, hogy, hogy nem két rendőr várta, és minden alkalommal igazi hivatástudattal megírták a följelentést.
Följelentés falopás tárgyában. Helyszíni bírság nem volt kiróható stb., stb.
Gyűltek a bírságok, és vajon miből fizethette volna ki ***?

Egy napon igazi csoda történt a cigánysoron, szavamra: valódi csoda.
A kátyúk, lotykok közepette begurult a cigánysorra egy hatalmas, fekete böhömautó; baloldali ablaka lehúzódott kellemes surrogással, egy szép, kövér, szőrös kar nyúlt ki az ablakon, hanyagul intett az egyik kis cigánykölöknek, kellemes, rekedt hangon megérdeklődte, hol van a *** háza. Aztán, mikor a kis poronty megmondta, az ablak kellemes surrogással fölhúzódott, és a böhömautó odébbállt.

A setét, korom éjszaka cseppet sem finnyás: épp úgy leereszkedik a Százholdas Pagonyban terpeszkedő tízszobás vadászvillára, mint a szutykos, lityek-latyakos cigánysorra.
Tehát az éjszaka leszállt: egy óra lehetett, mikor a fekete böhömautó bekanyarodott a cigánysorra, és megállt *** háza előtt. Ajtaja kinyílt, kikászálódott egy szép, kövér ember: fölnyírt tarkóján három vízszintes hurka terpeszkedett, az szép volt.
Kivett két benzines palackot – Molotov-koktélnak hívja a néphagyomány az ilyesmit ötvenhat óta -, és kényelmes lassúsággal a házhoz sétált.
Meggyújtotta a kanócokat, rendben, egymás után mind a kettőt, és szép ívben a tetőtérbe hajította a padlásfeljárón keresztül.
Közben a böhömautó egyik ablaka lenyílt, megjelent az a szőrös, szép kar, melyet már láttunk, puskacső nyúlt ki az ablakon, és ügyesen célra tartott: a bejárati ajtóra szegeződött.

Lobogó tűzzel lángolt már a háztető, amikor kinyílt a bejárati ajtó, és megjelent *** egy szál gatyában, trikóban, karján kicsi fiával.
Mögötte már lángoló gerendák hulltak a házba; *** felesége, nagyobb gyermekei, szülei üvöltve, zokogva, sírva menekültek.

Dördült a puska, kétszer dördült. *** a szíve alá kapott néhány sörétet, kicsi fia a hátába jó párat.
„Isten, irgalmazz meg nékünk!” – gondolta utolsó gondolatával *** - „Azér’ a néhány hasáb fáér’?”
És még – talán - egy dallam dörömbölt fejében balsorsa kapuján, mintha ezt hallotta volna belül: uhhhalomaloma, - hu-alomaloma…

De aztán már csak mély csend és sötétség maradt.