Lágyan leng az éjben –
őszi, éji szélben –
nyírfaág a réten,
míg szellő ring a légben,
és hozzád hasonló
minden,
lengő-rengő lágy leány.
Mikor még ágyamban háltál,
lelkem mellett szunyókáltál,
véltem úgy: szép hajad
leomló, sok nyírfaág.
(És volt egy balalajka,
vagy – ha az nem is -
legalább egy jó gitár.)
Oly bájban lengtél éjben -
aztán napsütésben -,
zöldsárga mezőn számba
csókkal dalt dúdoltál.
Hajló őszi,
hajló nyári
hajló nyírfaágam,
kedves nyírfaágam
hej, szép nyárfaág!
Fürtös, múlt, szép
nyárfácskám,
nyári nyírfácskám:
nyármezőbe fullottál,
té – és tovahullottál,
már mindhiába kereslek
szép Nikolettám,
hulló nyírfácskám
téged.
2012. június 15., péntek
2012. június 14., csütörtök
Epistola
Kérlek Kedves! óvatos légy,
minden hajszáladra tégy
jelt! Tolvaj világban élsz.
És öltözz melegen a múló
időben: jeges koroknak
nézünk elé.
Magadban bízz! másban
sose! Megcsalnak mindig -
mint megcsaltak eddig is - a kedves-szépek,
a barátok, az álmok,
az újgépek.
Tán még én is megcsallak éppen…
(Persze: ez nem lehetséges.)
Színvirágok
kellenének szobádba, ugye?
Virágszínek.
Hát persze: persze.
Csakhogy elszürkéltek
a színek.
Szüntelenné nem tetted
szép színeinket, csak
színtelenítetted és színtelenítettem.
Akkor: szürkét most kérsz-e?
Szürkét tudok hozni neked.
Csak hát nem, nem: sohasem!
Tartom magamvaló életemben.
Színtelen hullatom létem
szüntelen. Szagtalan.
(Mintha valami gáz lenne.)
Szüntelenül nézek körül -
egykor-voltunk szürkébe merült -
már nem vagy itt, és nem vagy ott:
már nem vagy: és én nem vagyok.
Hiába hullatom vérem,
ontogatom létem
szüntelen.
Szagtalan.
Színtelen.
Mintha gáz lennék:
térnek más helyén
léteznék, és onnan
mondanám neked:
óvatos légy,
minden
hajszáladra tégy
jelt.
Tolvajos világban élünk…
minden hajszáladra tégy
jelt! Tolvaj világban élsz.
És öltözz melegen a múló
időben: jeges koroknak
nézünk elé.
Magadban bízz! másban
sose! Megcsalnak mindig -
mint megcsaltak eddig is - a kedves-szépek,
a barátok, az álmok,
az újgépek.
Tán még én is megcsallak éppen…
(Persze: ez nem lehetséges.)
Színvirágok
kellenének szobádba, ugye?
Virágszínek.
Hát persze: persze.
Csakhogy elszürkéltek
a színek.
Szüntelenné nem tetted
szép színeinket, csak
színtelenítetted és színtelenítettem.
Akkor: szürkét most kérsz-e?
Szürkét tudok hozni neked.
Csak hát nem, nem: sohasem!
Tartom magamvaló életemben.
Színtelen hullatom létem
szüntelen. Szagtalan.
(Mintha valami gáz lenne.)
Szüntelenül nézek körül -
egykor-voltunk szürkébe merült -
már nem vagy itt, és nem vagy ott:
már nem vagy: és én nem vagyok.
Hiába hullatom vérem,
ontogatom létem
szüntelen.
Szagtalan.
Színtelen.
Mintha gáz lennék:
térnek más helyén
léteznék, és onnan
mondanám neked:
óvatos légy,
minden
hajszáladra tégy
jelt.
Tolvajos világban élünk…
2012. június 13., szerda
Halotti beszéd és könyörgés
- átirat a Pray-kódexből -
(Ha egyszer majd mégis csak eltilt az Úr a további sétafikálástól, és hamvaimat szórja épp Valaki a Nagy Kanálisba Velencében, mormolja az alábbiakat)
Lássátok meg felebarátaim szemetekkel, mik vagyunk: bizony, csak por és hamu vagyunk.
Pedig mennyi dicsőségben teremtette Isten a mi ősünket, Ádámot, és neki adta az Édentkertet lakóhelyéül.
És minden - Paradicsomban való - gyümölcsökre azt mondta neki, hogy élhet velük, csupán egyetlen fa gyümölcsétől tiltotta el Ádámot.
De meg is mondta neki, mért ne fogyassza ama fa gyümölcsét:
"Bizony, amely napon eszel annak a fának gyümölcséből, halálnak halálával halsz".
Hallotta halálának lehetőségét teremtő Istenétől Ádám, de feledte is a figyelmeztetést. Engedett a Gonosz-erő incselgésének, és evett abból a tiltott gyümölcsből: és azon gyümölcsben önnön halálát ette.
És annak a gyümölcsnek oly keserű volt a leve, hogy torkán szakasztotta a levegőt. Nem csupán magának, de egész fajának halálát ette ő avval a gyümölccsel.
Haragudott Isten, és vetette őt ebbe Munkálkodó, Izzadságos világba: és lett Ádám halálnak és pokolnak martaléka, egész nemével együtt.
Kik lennének azok a nemzedékek?
Mi vagyunk.
Bizony menő, halál felé úton baktató vagyok magam is, amint hogy ti is.
Jól látjátok szemetekkel: bizony egy ember sem kerülheti el ezt a
sírvermet, bizony, mind arrafelé baktatók vagyunk.
Imádkozzunk hát Urunk, Istenünk kegyelméért e holt lélek helyett, hogy irgalmazzon őneki, és kegyelmezzen, és bocsássa meg minden bűnét!
Miként nekünk is!
És imádjuk a Szentet, Boldogasszony Máriát és Boldog Mihály arkangyalt és egyetemben Vele minden angyalokat, hogy imádkozzanak érte és érettünk!
És hasonló módon: imádjuk Szent Péter urunkat, akinek adatott hatalom oldania és kötnie: oldania minden létezőnek az ő bűnét.
És imádjuk az összes Szenteket, hogy legyenek az Úr és Krisztusunk segedelmére az Ő színük előtt, hogy Isten ő imádságuk miatt bocsássa meg e holt lélek minden bűnét, és szabadítsa meg őt az ördög üldözésétől és a pokol kínjaitól, és vezesse őt az Édenkert nyugalmába, és adjon neki mennyországba vezető utat, és minden jóban részt!
Kiáltsatok hát Urunkhoz háromszor: „Uram, irgalmazz!”
Szerelmetes Testvéreim! Imádkozzunk e szegény ember lelkéért, kit az Úr a mai napon e hamis világ tömlöcéből kimentett, akinek a mai napon testét temetjük, hogy az Úr őt kegyelmével Ábrahám, Izsák, Jákob kebelében helyezze el, hogy a Végső Ítélet napjára jutva Isten minden szentjei és kiválasztottjai között jobb felől ölelvén őt, élessze fel majd.
És titeket is: egytől-egyig.
Kiáltsuk hát: „Uram, irgalmazz!
(Ha egyszer majd mégis csak eltilt az Úr a további sétafikálástól, és hamvaimat szórja épp Valaki a Nagy Kanálisba Velencében, mormolja az alábbiakat)
Lássátok meg felebarátaim szemetekkel, mik vagyunk: bizony, csak por és hamu vagyunk.
Pedig mennyi dicsőségben teremtette Isten a mi ősünket, Ádámot, és neki adta az Édentkertet lakóhelyéül.
És minden - Paradicsomban való - gyümölcsökre azt mondta neki, hogy élhet velük, csupán egyetlen fa gyümölcsétől tiltotta el Ádámot.
De meg is mondta neki, mért ne fogyassza ama fa gyümölcsét:
"Bizony, amely napon eszel annak a fának gyümölcséből, halálnak halálával halsz".
Hallotta halálának lehetőségét teremtő Istenétől Ádám, de feledte is a figyelmeztetést. Engedett a Gonosz-erő incselgésének, és evett abból a tiltott gyümölcsből: és azon gyümölcsben önnön halálát ette.
És annak a gyümölcsnek oly keserű volt a leve, hogy torkán szakasztotta a levegőt. Nem csupán magának, de egész fajának halálát ette ő avval a gyümölccsel.
Haragudott Isten, és vetette őt ebbe Munkálkodó, Izzadságos világba: és lett Ádám halálnak és pokolnak martaléka, egész nemével együtt.
Kik lennének azok a nemzedékek?
Mi vagyunk.
Bizony menő, halál felé úton baktató vagyok magam is, amint hogy ti is.
Jól látjátok szemetekkel: bizony egy ember sem kerülheti el ezt a
sírvermet, bizony, mind arrafelé baktatók vagyunk.
Imádkozzunk hát Urunk, Istenünk kegyelméért e holt lélek helyett, hogy irgalmazzon őneki, és kegyelmezzen, és bocsássa meg minden bűnét!
Miként nekünk is!
És imádjuk a Szentet, Boldogasszony Máriát és Boldog Mihály arkangyalt és egyetemben Vele minden angyalokat, hogy imádkozzanak érte és érettünk!
És hasonló módon: imádjuk Szent Péter urunkat, akinek adatott hatalom oldania és kötnie: oldania minden létezőnek az ő bűnét.
És imádjuk az összes Szenteket, hogy legyenek az Úr és Krisztusunk segedelmére az Ő színük előtt, hogy Isten ő imádságuk miatt bocsássa meg e holt lélek minden bűnét, és szabadítsa meg őt az ördög üldözésétől és a pokol kínjaitól, és vezesse őt az Édenkert nyugalmába, és adjon neki mennyországba vezető utat, és minden jóban részt!
Kiáltsatok hát Urunkhoz háromszor: „Uram, irgalmazz!”
Szerelmetes Testvéreim! Imádkozzunk e szegény ember lelkéért, kit az Úr a mai napon e hamis világ tömlöcéből kimentett, akinek a mai napon testét temetjük, hogy az Úr őt kegyelmével Ábrahám, Izsák, Jákob kebelében helyezze el, hogy a Végső Ítélet napjára jutva Isten minden szentjei és kiválasztottjai között jobb felől ölelvén őt, élessze fel majd.
És titeket is: egytől-egyig.
Kiáltsuk hát: „Uram, irgalmazz!
2012. június 12., kedd
Június tizenkettedike van
2. VilágVeleje Nyár
Mi már készen állunk… – újabb információk a hétvégéről
A mai napon (június 11.) kiadta a Józsefvárosi jegyző a rendezvénytartási engedélyt, a helyszín készül, a meteorológiai szolgálattól jó hírt kaptunk a hétvége időjárását illetően, egy szó, mint száz: Készen állunk! És egy titkot is elárulhatunk most már: 20 év után új dallal jelentkezik az Európa Kiadó, Nem látta senki (ez a címe) és elhangzik majd pénteken! A további titkok maradnak a hét végéig.
"Minden szinten rock and roll!"
Javasoljuk, vegyétek meg a jegyeket elővételben, hiszen úgy olcsóbb!
*** *** ***
Cosí va...
(Így megy…)
Seramente
(estelente)
csillagfényben zuhanyzom,
holdlabdázom kicsikét,
aztán aluszom.
Albamente
(reggelente),
tejem, vizem megiszom,
felesemet melléje,
aztán indulok.
Giornamente
(napközbente),
napsugárba kifekszem,
fürdőzök egy tóparton,
aztán csókolok.
Nottamente
(éjjelente),
megálmodom másnapom,
rájövök, hogy tévedtem:
és elhagyom...
Mi már készen állunk… – újabb információk a hétvégéről
A mai napon (június 11.) kiadta a Józsefvárosi jegyző a rendezvénytartási engedélyt, a helyszín készül, a meteorológiai szolgálattól jó hírt kaptunk a hétvége időjárását illetően, egy szó, mint száz: Készen állunk! És egy titkot is elárulhatunk most már: 20 év után új dallal jelentkezik az Európa Kiadó, Nem látta senki (ez a címe) és elhangzik majd pénteken! A további titkok maradnak a hét végéig.
"Minden szinten rock and roll!"
Javasoljuk, vegyétek meg a jegyeket elővételben, hiszen úgy olcsóbb!
*** *** ***
Cosí va...
(Így megy…)
Seramente
(estelente)
csillagfényben zuhanyzom,
holdlabdázom kicsikét,
aztán aluszom.
Albamente
(reggelente),
tejem, vizem megiszom,
felesemet melléje,
aztán indulok.
Giornamente
(napközbente),
napsugárba kifekszem,
fürdőzök egy tóparton,
aztán csókolok.
Nottamente
(éjjelente),
megálmodom másnapom,
rájövök, hogy tévedtem:
és elhagyom...
2012. június 11., hétfő
Csutak és a fehérvári Banda
- in memoriam Mándy Iván és a gyermekkor -
Szeptemberben - amikor egyébként sem vidám az ember, dacára annak, hogy hatodik osztályba léphetett -, a második órára bejött az új tornatanár.
Messze járt a tavalyitól…
Vigyázzállásba ugrasztotta az osztályt olyan oroszlánüvöltéssel, hogy még Pazár Micu, Dunai, sőt mi több, még Husi is pattant - pedig amúgy inkább a nehézkes fölkúszás volt stílusa -, mint a nikkelbolha: hogy is ne ugrott volna Csutak?
Csutak igazán nem az az ember, aki egy tornatanár parancsának ellene szegülhet; általában is Csutaknak szinte bárki, bármikor parancsolhatott, kivéve Képes Gézát, aki viszont testi valóságában soha nem létezett, csupán Csutak képzeletében.
Csutak tehát merev vigyázzban állt, és letett tavalyi álmáról.
Ugyanis tavaly (nagyon kedves, fiatal tanárnő volt akkor a tesitanár: ó, semmivé olvadt tavalyi hó!) Csutak erősen elhatározta, hogy véget vet satnyaságának és ügyetlenségének: erős és tetszetős izmokat épít ki felsőkarján, mellkasán (olyasmit képzelt, mint annak a Neves Olasz Filmszínésznek az izmai, aki…na! nyelvemen a neve!), és minden sportágban jeleskedni fog.
Ezért Csutak nem csak a tornaórákon vett részt tavaly szorgalmasan, de minden délutáni foglalkozásra is lejárt, teremfocitól pókfocin át a pingpong-szakkörig.
Gombfocizott is.
És az otthoni nagy állótükörben gyakran szemlélte növekvő izmait.
A tornatanár leültette az osztályt, de mielőtt maga is helyet foglalt volna a katedrán (az első tornaóra mindig a tanteremben volt, csak a másodikra mentek le a büdös, alagsori tornaterembe, melynek tavaly még ILLATA volt), elővett valami szarvasbőr darabot a zakója zsebéből, és gondosan letörölte a széket meg a tanári asztalt.
Az osztály kíváncsian figyelt: a tanár elvégezvén a takarítási szertartást az asztalhoz telepedett, mely nem sokkal volt szélesebb böhöm felsőtesténél, és magyarázatba kezdett:
”Ezt a szarvasbőrdarabot anyámtól kaptam, mikor elsős lettem. Anyám azt mondta:’Evvel minden reggel töröld meg kisfiam széket és a padot, mielőtt leülsz, úgy a ruhád tovább fog tartani, nem kopik el olyan hamar!’”
Csutak élénken elképzelte, hogy a Böhömön lévő ruha azóta is rajta van a férfin, amióta betette lábát az első osztályba, noha tudta, hogy ez lehetetlen.
Azóta annak a kedves, elsős kisfiúnak Böhömtanárrá kellett növekednie, vagyis sokszor kinőhette már elsős ruháját.
De újnak a rajta lévő ruha sem látszott, dacára a padtisztogatási műveletnek, semmiképpen sem látszott újnak és divatosnak: nagyon jól lehetett arra gondolni, hogy több évtizede le sem vette magáról a Böhöm.
A tornatanár - e bevezető után - kezdte elősorolni a szabályokat, melyek megjegyezhetetlenül sokan voltak.
Csutak egy idő után nem is tudta követni a Szabályokat: két ereszcsatornán ülő galambot bámult az ablakon át, és próbálta meghallani burrogásukat, de hát a Böhömnek erős és mély böhöm-sztentori hangja volt: galamb-burrogás azon át nem szűrődhetett.
Kicsöngetés előtt egy kevéssel még elmondta Böhöm bácsi, hogy őt bizony nem érdeklik a törvények, szabályok: ha valaki nem úgy fog viselkedni, ahogy azt ő elvárja, a nevelési elvek között a pofon, fülhúzás, körmös: szerepelni fog.
Ekkor döntött Csutak véglegesen: és pedig akként döntött, hogy a tornaórák ki fognak maradni az órarendből.
Igazoltan: persze, igazoltan maradnak majd ki, mert Csutak nagy szerencséjére a körzeti Gyerekorvos Apa régi iskolatársa volt, és ráadásul egy nagyon kedves, szeretetreméltó Doktor bácsi, aki akkor írt igazolást Csutaknak, amikor csak a fiú kérte.
És aztán így lett, illetve nem lett: mármint tesióra nem lett Csutak számára, mert aztán Csutak a tanteremben töltötte a böhömórákat, és a táblára rajzolgatta Katit.
Próbálta rajzolgatni.
Izmai szépen visszafejlődtek, felsőkarja épp oly vékonyka lett, mint ötödikben meg negyedikben volt, de tornaórára Csutak nem járt a továbbiakban.
Felmentéssel nem járt.
Május utolsó hetének kezdetén, hétfői napon, Csutak – keltegető édesanyja jóvoltából – arra ébredt, hogy Budapest fölött harsogóan kék égbolt feszül, az ósdi, belvárosi bérházak ablakszemein a felkelő nap vörös-arany ragyogása tükröződik, és kék alapon fehérhasú fecskék csivitelnek.
Csutak arra gondolt, hogy iskolába menni sosem nagy mulatság, de télen még - Kati, Micu, Dunai és a többiek miatt - valahogy mégiscsak elviselhető: de ezen a szikrázó, nyarat idéző reggelen majdnem kibírhatatlan nyűg.
„A Csasziba kéne inkább menni.” – gondolta Csutak, de aztán határozott sóhajjal megmosdott, fogat is mosott („Füledet is!” – hallotta Anya utasítását a konyha felől, hát fület is mosott, úgy tessék-lássék), aztán sokáig állt a szekrény előtt, hogy megkeresse tavalyról polcon maradt igazi nyári ingjeit.
A tarka-csíkos, rövid-ujjú mellett döntött, és mert azért a hajnal még hűvös volt, hát egy pulóvert is kerített a nyakába.
Föl nem vette, föl nem vette volna semmi kincsért, még ha megfagy, akkor sem, mert ez így volt igazán „dögös”, nyakba kerítve.
Így látta nemrégiben egy igazi nagymenőtől egy olasz filmben, azóta tél, nyár, ősz vagy bármilyen évszak legyen, Csutak csak így viselte a pulcsit.
Viselte, míg anyja rá nem szólt, hogy bújjon már bele, ne csináljon bohócot magából, hisz megfagy...
„Na!” – gondolta Csutak – „Most mutassa meg nekem valaki azt az olasz Nagymenőt, akinek a lépcsőházban lefelé utána szól az anyja…”.
És sietve kifordult az utcára, hogy ne hallja Anya jó tanácsait.
De Anya még utána vitte az uzsonnát is, amit az asztalon felejtett.
Az utca májusosan illatozott, sőt: nyáriasan virágzott.
Az ám, csak hát az Iskola…
A szép májusi nap hamar elromlott, besötétült.
A harmadik órán kezdődött, amikor Csutak békésen rajzolgatott a táblára az üres teremben: igazolását a Pazárral leküldte a Böhömnek, és nagyon nyugodt volt.
Még tíz perc sem telt el a tesiórából, amikor lihegve és izgatottan érkezett Kati: „Csutak, Csutikám! Le kell jönnöd, muszáj! Én még ilyet nem láttam: előbb üvöltött, hogy neki le kell zárnia a tesijegyeket, aztán vészjóslóan lehiggadt, és fölküldött érted. De nagyon csöndben volt, sose hallottam ilyen csöndesnek… Le kell jönnöd, mert le akar zárni!”
És már ragadta is karon Csutakot, ellenkezést nem tűrve, és húzta, vonta maga után az alagsorba, ahol a büdös tornaterem állt; még ezt a szagot se bírta Csutak.
A Böhöm éppen úgy állt a tornaterem közepén, ahogyan egyszer egy könyvben Csutak Napóleont látta állni a fenesetudjamelyik ütközet előtt, és tényleg nagyon csöndes, és alvó oroszlánhoz hasonlóan nyugodt volt.
De hát az alvó oroszlánról is tudjuk, milyen fürgévé tud válni, ha zsákmányállat közelít felé az osztálytermek felől…
Az alvó oroszlán szólt:
”Most végig csinálod az összes éves gyakorlatot…. Mert különben…”
Mármost ettől fogvást Csutaknak oda- és vissza kellett bukfencezni a szőnyegen. A bukfencszőnyegen. (A vissza, az tényleg rosszul sikerült: odabukfencelni még lehet szabályos-szabálytalan, mert az ember átfordul, de vissza…? Hová tegye az ember a kezeit?)
Aztán rúdra kellett másznia, aztán pattogtatva vezetni kosár felé labdát. („hááááárompattantás… lépés…hááároooompattantás…hááárom…”
E pillanatban amúgy a három - mint prímszám - nem sokat jelentett Csutaknak.
És mászott kötélre, rúdra, gurult (szörnyűség!) valami vékony gerendán, amiről bármelyik pillanatban leveszekedhet az ember, röviden: minden gyakorlatot, amit egy éven át gyakorolt az osztály, Csutak végigcsinált.
Úgy, ahogy, de nem bukott meg legalább.
A szünetben Csutak dühöngött: Katinak dühöngött, mondván: „Kiosztják a bizonyítványt - csak osszák ki -, és én ezt megölöm! De – ha nem is ölöm meg -, azért két jobbegyenesre biztosan számíthat!”
Kati - az édes, vidám, nevető szemével nézett Csutakra, és azt mondta: „Csuti, Csutak, Csutikám! Hát most mondd meg nekem szépen: te lennél a nagy jobbegyenes-osztó? Csutak….!”
És Csutak eltöprengett, aztán nemet intett: „Nem, Kati nem vagyok. De majd a Micut megkérem!”
Délután a reggeli kék ég tovább sötétült, amikor anyja és apja leült Csutakkal tárgyalni a konyhában.
Igazából Csutak a könnyeit nyelte, és egy csippegő verebet lesett a konyha lichthoffra nyíló ablakpárkányán („csipp-csirip-csivit …. iiiha…”: és az „iiihánál” elszállt a veréb és vérebbé lett valahol).
Csutak-apa és Csutak-anya nagyon keresztülhúzták Csutak minden számítását a nyárról, Dunairól, Pazárról, Szürke Lóról, Katiról, mert így szóltak: „Nővéred elvállalt.”
A helyzet a következő: Csutak nővére, Hugi (nem tréfálok, a nővér Hugi, mert van még egy bátyó is nagyon távol-messze: Dél-Afrikában él ez a Bátyó, és nagyon szép képeslapok jőnek tőle olykor-olykor, egyre ritkábban. Anya ezeket a képeslapokat – Greetings from … - a mosókonyha lefolyójába szokta bevágni, ide nem idézhető káromlások közepette), szóval Csutak nővére tiszti-asszony, a Néphadsereg Tisztjének felesége, és hol Veszprémben, hol Keszthelyen, hol Székesfehérvárott élnek a tiszti lakótelepeken.
Ez idő tájt éppen Székesfehérvárott, ahol szovjet katonai repülőtér (atomfegyver?) települ.
És Csutak nővére – a kedves – megint vállalta Csutakunk nyári megőrzését: és akkor nincs visszaút, Csutaknak mennie kell.
No, persze!
A családi kupak…
Mert Apának és Anyának (alumíniumgyári dolgozók), kettő hét szabadság jár a TB-től, meg négy évenként szakszervezeti beutaló, de hát az tavaly már megvolt.
És Apáéknak más nyaralásra: honnan futná?
Tehát Csutak: Csutak vonul Székesfehérvárra Nővéréhez.
És Csutak tekintete most kissé homályos, mert itt szeretett volna maradni. Kijárni a Csasziba, focizni (ha beveszik a csapatba) a Ligetben; rollerversenyt szervezni a Rózsa utcában, várni a hársfavirág hullására az Almássyn; jó lett volna Katival leandalogni az illatos Duna partjára, fölsétálni a Gellérthegy senki által nem ismert oldalába, arra a részre, amit a buta külföldi turisták nem ismernek…
És most minden hiába: Csutak mehet Székesfehérvárra, bunkófalvára…
Székesfehérvár városában Csutak nővére az új lakótelepen élt, ahol még egyáltalában nem épült meg semmi: sem piac, sem közért, de még a házak közt járható járóutak sem.
És hát Csutak föladatai közé tartozott kétnaponként délelőtt (ó, szép nyári szünet!), hogy átvágjon az épülő épületek között, aztán bejusson Fehérvár belvárosába (hátulról jutott oda, a Vörösmarty Színházat és a Virágórát kikerülve), elmenjen a tejcsarnokba, a kispiacra, a nagyközértbe.
Kilenc óra után kevéssel a két rigó – egy fekete tollú, sárgacsőrű, meg egy alapból sárga – beszólt Csutaknak az ablakon, hogy ideje indulni.
Csutak vette hát a tejeskannát, a szatyrot, nővére pénzét, és beszólt a másik szobába Képes Gézának, aztán füttyentett Rexnek, hogy indulandusz bevásárolni.
A képzeletbeliek engedelmesen követték útján Csutakot, Géza még mesélt is valamit az éjszakáról.
Rex csak csaholt…
Átvágtak az említett helyeken, és aztán a kis téren, a színház mögött ott volt a Fehérvári Banda.
Főnökükkel, a Ferdepofájúval.
Valójában nem ferde volt a pofája, hanem valamikor kisebb korában fölrobbant vele valami robbanó, és úgy varrták össze az arcát, hogy két oldalt fölhúzták a bőrét a robbanás vágta lyukra: nem magyaráznám el részletesen, de ijesztő volt a Ferdepofájú pofája.
Ezért lett ő a banda főnöke. A pofája miatt.
„Pesti vagy, mi?” – ugatott rá Csutakra a Ferdepofájú. - „Akkor itt nem mehetsz át, csak ha fizetsz!”
Csutak megpróbálta ráuszítani Rexet az Útonállóra, mondta Gézának, hogy kavarjon le egy pofont a ferde pofájára, de sem Géza, sem Rex nem mozdultak, megdermedtek a félelemtől.
Meg attól, hogy nem is léteztek.
Csutak tehát maga állt boxállásba, de a fehérvári Banda jót röhögött a nyápic hősön, aztán a Ferdepofájú odalépett, kicsavarta kezéből a szatyrot, kivette Csutak nővérének pénzét abból: aztán a szatyrot visszadobta, és foghegyről odavetette:
„Mehetsz!”
A továbbiakban Csutak nem ment vásárolni: nem ment, bármit mondott is nővére, akárhogy dühöngött-dübörgött is rá sógora.
Mi több: Csutak sehová sem ment ezek után.
Ült az ötödik emeleti lakásban, Képes Géza történeteit hallgatta, Rexet idomítgatta, de nem ment sehova.
A fehérvári strandra sem ment, meg a fehérvári strand mögött elterülő Kiserdőbe sem (tudod Koczek, oda a savanyúvízes forrás mögé, a patak partjára: hát oda sem ment), egészen addig a pillanatig, amíg Nővére össze nem csomagolta a kisböröndöt, mert véget ért a nyár, és útnak nem eresztette az Állomás felé.
Az Állomásra vezető úton át kellett menni a Ferdepofájú terén.
És a fehérvári Banda ott állt, élén a csúf, Ferdepofájúval.
Aki rámozdult Csutakra: Csutak füttyentett Rexnek, riasztotta Képes Gézát, de megint nem mozdult egyik sem.
Ám akkor a Ferdepofájú – ki tudja, miért – előrelökte a mancsát (keze is sebhelyes volt attól az egykori robbanástól), és azt mondta:
„Legyünk haverok, pesti!”
Kezet ráztak, Csutak tovább állt, aztán vissza is integetett, és a Ferdepofájú kacsintgatva visszaintett.
Rex és Képes Géza követték Csutakot.
Pesten, a Déliben meg Kati várta, és azt mondta:
„Szia Csutak, Csuti, Csutikám! A Böhöm elment, új tesitanárunk lesz!”
Csutak rábólintott, és nekivágott Budapestnek, arrafelé, ahol éppen aranyszínben nyugodott le a Nap, rácsorgott a Várra, befestette a Margit-szigetet. Arra ment Csutak Katival, és Képes Géza szokott hallgatagságában követte őket.
Rex meg csaholt egyet-kettőt.
NB: Katit aztán nem vette feleségül Csutak, soha nem vette el!
Soha!
Az nagyon rossz poén lenne ugye, ha azt írnám: a Ferdepofájú vette el…
Szeptemberben - amikor egyébként sem vidám az ember, dacára annak, hogy hatodik osztályba léphetett -, a második órára bejött az új tornatanár.
Messze járt a tavalyitól…
Vigyázzállásba ugrasztotta az osztályt olyan oroszlánüvöltéssel, hogy még Pazár Micu, Dunai, sőt mi több, még Husi is pattant - pedig amúgy inkább a nehézkes fölkúszás volt stílusa -, mint a nikkelbolha: hogy is ne ugrott volna Csutak?
Csutak igazán nem az az ember, aki egy tornatanár parancsának ellene szegülhet; általában is Csutaknak szinte bárki, bármikor parancsolhatott, kivéve Képes Gézát, aki viszont testi valóságában soha nem létezett, csupán Csutak képzeletében.
Csutak tehát merev vigyázzban állt, és letett tavalyi álmáról.
Ugyanis tavaly (nagyon kedves, fiatal tanárnő volt akkor a tesitanár: ó, semmivé olvadt tavalyi hó!) Csutak erősen elhatározta, hogy véget vet satnyaságának és ügyetlenségének: erős és tetszetős izmokat épít ki felsőkarján, mellkasán (olyasmit képzelt, mint annak a Neves Olasz Filmszínésznek az izmai, aki…na! nyelvemen a neve!), és minden sportágban jeleskedni fog.
Ezért Csutak nem csak a tornaórákon vett részt tavaly szorgalmasan, de minden délutáni foglalkozásra is lejárt, teremfocitól pókfocin át a pingpong-szakkörig.
Gombfocizott is.
És az otthoni nagy állótükörben gyakran szemlélte növekvő izmait.
A tornatanár leültette az osztályt, de mielőtt maga is helyet foglalt volna a katedrán (az első tornaóra mindig a tanteremben volt, csak a másodikra mentek le a büdös, alagsori tornaterembe, melynek tavaly még ILLATA volt), elővett valami szarvasbőr darabot a zakója zsebéből, és gondosan letörölte a széket meg a tanári asztalt.
Az osztály kíváncsian figyelt: a tanár elvégezvén a takarítási szertartást az asztalhoz telepedett, mely nem sokkal volt szélesebb böhöm felsőtesténél, és magyarázatba kezdett:
”Ezt a szarvasbőrdarabot anyámtól kaptam, mikor elsős lettem. Anyám azt mondta:’Evvel minden reggel töröld meg kisfiam széket és a padot, mielőtt leülsz, úgy a ruhád tovább fog tartani, nem kopik el olyan hamar!’”
Csutak élénken elképzelte, hogy a Böhömön lévő ruha azóta is rajta van a férfin, amióta betette lábát az első osztályba, noha tudta, hogy ez lehetetlen.
Azóta annak a kedves, elsős kisfiúnak Böhömtanárrá kellett növekednie, vagyis sokszor kinőhette már elsős ruháját.
De újnak a rajta lévő ruha sem látszott, dacára a padtisztogatási műveletnek, semmiképpen sem látszott újnak és divatosnak: nagyon jól lehetett arra gondolni, hogy több évtizede le sem vette magáról a Böhöm.
A tornatanár - e bevezető után - kezdte elősorolni a szabályokat, melyek megjegyezhetetlenül sokan voltak.
Csutak egy idő után nem is tudta követni a Szabályokat: két ereszcsatornán ülő galambot bámult az ablakon át, és próbálta meghallani burrogásukat, de hát a Böhömnek erős és mély böhöm-sztentori hangja volt: galamb-burrogás azon át nem szűrődhetett.
Kicsöngetés előtt egy kevéssel még elmondta Böhöm bácsi, hogy őt bizony nem érdeklik a törvények, szabályok: ha valaki nem úgy fog viselkedni, ahogy azt ő elvárja, a nevelési elvek között a pofon, fülhúzás, körmös: szerepelni fog.
Ekkor döntött Csutak véglegesen: és pedig akként döntött, hogy a tornaórák ki fognak maradni az órarendből.
Igazoltan: persze, igazoltan maradnak majd ki, mert Csutak nagy szerencséjére a körzeti Gyerekorvos Apa régi iskolatársa volt, és ráadásul egy nagyon kedves, szeretetreméltó Doktor bácsi, aki akkor írt igazolást Csutaknak, amikor csak a fiú kérte.
És aztán így lett, illetve nem lett: mármint tesióra nem lett Csutak számára, mert aztán Csutak a tanteremben töltötte a böhömórákat, és a táblára rajzolgatta Katit.
Próbálta rajzolgatni.
Izmai szépen visszafejlődtek, felsőkarja épp oly vékonyka lett, mint ötödikben meg negyedikben volt, de tornaórára Csutak nem járt a továbbiakban.
Felmentéssel nem járt.
Május utolsó hetének kezdetén, hétfői napon, Csutak – keltegető édesanyja jóvoltából – arra ébredt, hogy Budapest fölött harsogóan kék égbolt feszül, az ósdi, belvárosi bérházak ablakszemein a felkelő nap vörös-arany ragyogása tükröződik, és kék alapon fehérhasú fecskék csivitelnek.
Csutak arra gondolt, hogy iskolába menni sosem nagy mulatság, de télen még - Kati, Micu, Dunai és a többiek miatt - valahogy mégiscsak elviselhető: de ezen a szikrázó, nyarat idéző reggelen majdnem kibírhatatlan nyűg.
„A Csasziba kéne inkább menni.” – gondolta Csutak, de aztán határozott sóhajjal megmosdott, fogat is mosott („Füledet is!” – hallotta Anya utasítását a konyha felől, hát fület is mosott, úgy tessék-lássék), aztán sokáig állt a szekrény előtt, hogy megkeresse tavalyról polcon maradt igazi nyári ingjeit.
A tarka-csíkos, rövid-ujjú mellett döntött, és mert azért a hajnal még hűvös volt, hát egy pulóvert is kerített a nyakába.
Föl nem vette, föl nem vette volna semmi kincsért, még ha megfagy, akkor sem, mert ez így volt igazán „dögös”, nyakba kerítve.
Így látta nemrégiben egy igazi nagymenőtől egy olasz filmben, azóta tél, nyár, ősz vagy bármilyen évszak legyen, Csutak csak így viselte a pulcsit.
Viselte, míg anyja rá nem szólt, hogy bújjon már bele, ne csináljon bohócot magából, hisz megfagy...
„Na!” – gondolta Csutak – „Most mutassa meg nekem valaki azt az olasz Nagymenőt, akinek a lépcsőházban lefelé utána szól az anyja…”.
És sietve kifordult az utcára, hogy ne hallja Anya jó tanácsait.
De Anya még utána vitte az uzsonnát is, amit az asztalon felejtett.
Az utca májusosan illatozott, sőt: nyáriasan virágzott.
Az ám, csak hát az Iskola…
A szép májusi nap hamar elromlott, besötétült.
A harmadik órán kezdődött, amikor Csutak békésen rajzolgatott a táblára az üres teremben: igazolását a Pazárral leküldte a Böhömnek, és nagyon nyugodt volt.
Még tíz perc sem telt el a tesiórából, amikor lihegve és izgatottan érkezett Kati: „Csutak, Csutikám! Le kell jönnöd, muszáj! Én még ilyet nem láttam: előbb üvöltött, hogy neki le kell zárnia a tesijegyeket, aztán vészjóslóan lehiggadt, és fölküldött érted. De nagyon csöndben volt, sose hallottam ilyen csöndesnek… Le kell jönnöd, mert le akar zárni!”
És már ragadta is karon Csutakot, ellenkezést nem tűrve, és húzta, vonta maga után az alagsorba, ahol a büdös tornaterem állt; még ezt a szagot se bírta Csutak.
A Böhöm éppen úgy állt a tornaterem közepén, ahogyan egyszer egy könyvben Csutak Napóleont látta állni a fenesetudjamelyik ütközet előtt, és tényleg nagyon csöndes, és alvó oroszlánhoz hasonlóan nyugodt volt.
De hát az alvó oroszlánról is tudjuk, milyen fürgévé tud válni, ha zsákmányállat közelít felé az osztálytermek felől…
Az alvó oroszlán szólt:
”Most végig csinálod az összes éves gyakorlatot…. Mert különben…”
Mármost ettől fogvást Csutaknak oda- és vissza kellett bukfencezni a szőnyegen. A bukfencszőnyegen. (A vissza, az tényleg rosszul sikerült: odabukfencelni még lehet szabályos-szabálytalan, mert az ember átfordul, de vissza…? Hová tegye az ember a kezeit?)
Aztán rúdra kellett másznia, aztán pattogtatva vezetni kosár felé labdát. („hááááárompattantás… lépés…hááároooompattantás…hááárom…”
E pillanatban amúgy a három - mint prímszám - nem sokat jelentett Csutaknak.
És mászott kötélre, rúdra, gurult (szörnyűség!) valami vékony gerendán, amiről bármelyik pillanatban leveszekedhet az ember, röviden: minden gyakorlatot, amit egy éven át gyakorolt az osztály, Csutak végigcsinált.
Úgy, ahogy, de nem bukott meg legalább.
A szünetben Csutak dühöngött: Katinak dühöngött, mondván: „Kiosztják a bizonyítványt - csak osszák ki -, és én ezt megölöm! De – ha nem is ölöm meg -, azért két jobbegyenesre biztosan számíthat!”
Kati - az édes, vidám, nevető szemével nézett Csutakra, és azt mondta: „Csuti, Csutak, Csutikám! Hát most mondd meg nekem szépen: te lennél a nagy jobbegyenes-osztó? Csutak….!”
És Csutak eltöprengett, aztán nemet intett: „Nem, Kati nem vagyok. De majd a Micut megkérem!”
Délután a reggeli kék ég tovább sötétült, amikor anyja és apja leült Csutakkal tárgyalni a konyhában.
Igazából Csutak a könnyeit nyelte, és egy csippegő verebet lesett a konyha lichthoffra nyíló ablakpárkányán („csipp-csirip-csivit …. iiiha…”: és az „iiihánál” elszállt a veréb és vérebbé lett valahol).
Csutak-apa és Csutak-anya nagyon keresztülhúzták Csutak minden számítását a nyárról, Dunairól, Pazárról, Szürke Lóról, Katiról, mert így szóltak: „Nővéred elvállalt.”
A helyzet a következő: Csutak nővére, Hugi (nem tréfálok, a nővér Hugi, mert van még egy bátyó is nagyon távol-messze: Dél-Afrikában él ez a Bátyó, és nagyon szép képeslapok jőnek tőle olykor-olykor, egyre ritkábban. Anya ezeket a képeslapokat – Greetings from … - a mosókonyha lefolyójába szokta bevágni, ide nem idézhető káromlások közepette), szóval Csutak nővére tiszti-asszony, a Néphadsereg Tisztjének felesége, és hol Veszprémben, hol Keszthelyen, hol Székesfehérvárott élnek a tiszti lakótelepeken.
Ez idő tájt éppen Székesfehérvárott, ahol szovjet katonai repülőtér (atomfegyver?) települ.
És Csutak nővére – a kedves – megint vállalta Csutakunk nyári megőrzését: és akkor nincs visszaút, Csutaknak mennie kell.
No, persze!
A családi kupak…
Mert Apának és Anyának (alumíniumgyári dolgozók), kettő hét szabadság jár a TB-től, meg négy évenként szakszervezeti beutaló, de hát az tavaly már megvolt.
És Apáéknak más nyaralásra: honnan futná?
Tehát Csutak: Csutak vonul Székesfehérvárra Nővéréhez.
És Csutak tekintete most kissé homályos, mert itt szeretett volna maradni. Kijárni a Csasziba, focizni (ha beveszik a csapatba) a Ligetben; rollerversenyt szervezni a Rózsa utcában, várni a hársfavirág hullására az Almássyn; jó lett volna Katival leandalogni az illatos Duna partjára, fölsétálni a Gellérthegy senki által nem ismert oldalába, arra a részre, amit a buta külföldi turisták nem ismernek…
És most minden hiába: Csutak mehet Székesfehérvárra, bunkófalvára…
Székesfehérvár városában Csutak nővére az új lakótelepen élt, ahol még egyáltalában nem épült meg semmi: sem piac, sem közért, de még a házak közt járható járóutak sem.
És hát Csutak föladatai közé tartozott kétnaponként délelőtt (ó, szép nyári szünet!), hogy átvágjon az épülő épületek között, aztán bejusson Fehérvár belvárosába (hátulról jutott oda, a Vörösmarty Színházat és a Virágórát kikerülve), elmenjen a tejcsarnokba, a kispiacra, a nagyközértbe.
Kilenc óra után kevéssel a két rigó – egy fekete tollú, sárgacsőrű, meg egy alapból sárga – beszólt Csutaknak az ablakon, hogy ideje indulni.
Csutak vette hát a tejeskannát, a szatyrot, nővére pénzét, és beszólt a másik szobába Képes Gézának, aztán füttyentett Rexnek, hogy indulandusz bevásárolni.
A képzeletbeliek engedelmesen követték útján Csutakot, Géza még mesélt is valamit az éjszakáról.
Rex csak csaholt…
Átvágtak az említett helyeken, és aztán a kis téren, a színház mögött ott volt a Fehérvári Banda.
Főnökükkel, a Ferdepofájúval.
Valójában nem ferde volt a pofája, hanem valamikor kisebb korában fölrobbant vele valami robbanó, és úgy varrták össze az arcát, hogy két oldalt fölhúzták a bőrét a robbanás vágta lyukra: nem magyaráznám el részletesen, de ijesztő volt a Ferdepofájú pofája.
Ezért lett ő a banda főnöke. A pofája miatt.
„Pesti vagy, mi?” – ugatott rá Csutakra a Ferdepofájú. - „Akkor itt nem mehetsz át, csak ha fizetsz!”
Csutak megpróbálta ráuszítani Rexet az Útonállóra, mondta Gézának, hogy kavarjon le egy pofont a ferde pofájára, de sem Géza, sem Rex nem mozdultak, megdermedtek a félelemtől.
Meg attól, hogy nem is léteztek.
Csutak tehát maga állt boxállásba, de a fehérvári Banda jót röhögött a nyápic hősön, aztán a Ferdepofájú odalépett, kicsavarta kezéből a szatyrot, kivette Csutak nővérének pénzét abból: aztán a szatyrot visszadobta, és foghegyről odavetette:
„Mehetsz!”
A továbbiakban Csutak nem ment vásárolni: nem ment, bármit mondott is nővére, akárhogy dühöngött-dübörgött is rá sógora.
Mi több: Csutak sehová sem ment ezek után.
Ült az ötödik emeleti lakásban, Képes Géza történeteit hallgatta, Rexet idomítgatta, de nem ment sehova.
A fehérvári strandra sem ment, meg a fehérvári strand mögött elterülő Kiserdőbe sem (tudod Koczek, oda a savanyúvízes forrás mögé, a patak partjára: hát oda sem ment), egészen addig a pillanatig, amíg Nővére össze nem csomagolta a kisböröndöt, mert véget ért a nyár, és útnak nem eresztette az Állomás felé.
Az Állomásra vezető úton át kellett menni a Ferdepofájú terén.
És a fehérvári Banda ott állt, élén a csúf, Ferdepofájúval.
Aki rámozdult Csutakra: Csutak füttyentett Rexnek, riasztotta Képes Gézát, de megint nem mozdult egyik sem.
Ám akkor a Ferdepofájú – ki tudja, miért – előrelökte a mancsát (keze is sebhelyes volt attól az egykori robbanástól), és azt mondta:
„Legyünk haverok, pesti!”
Kezet ráztak, Csutak tovább állt, aztán vissza is integetett, és a Ferdepofájú kacsintgatva visszaintett.
Rex és Képes Géza követték Csutakot.
Pesten, a Déliben meg Kati várta, és azt mondta:
„Szia Csutak, Csuti, Csutikám! A Böhöm elment, új tesitanárunk lesz!”
Csutak rábólintott, és nekivágott Budapestnek, arrafelé, ahol éppen aranyszínben nyugodott le a Nap, rácsorgott a Várra, befestette a Margit-szigetet. Arra ment Csutak Katival, és Képes Géza szokott hallgatagságában követte őket.
Rex meg csaholt egyet-kettőt.
NB: Katit aztán nem vette feleségül Csutak, soha nem vette el!
Soha!
Az nagyon rossz poén lenne ugye, ha azt írnám: a Ferdepofájú vette el…
2012. június 10., vasárnap
Forgatókönyv
(minden zeneszám Doors)
Nagyközeli tájkép; előbb dombok, odébb mező, majd lassú közelítés az országútra, egyre-egyre közelébb: az út futni kezd a kamera alatt, zene indul. A kép hirtelen-váratlan kimerevül, már-már mikroszkopikus nagyításban az Út. A zene lehalkul...
Narrátor: Évekkel később, mikor egy rendőrségi kihallgatás során az anyja nevét kérdezték J.M. így válaszolt: 77-es számú főközlekedési út. Apja nevét pedig így mondta be: tábortüzek fénye a nyáréji mezők fölött.
De ez már egy más történet, a miénk évekkel korábbi, évekkel korábbi...
(a kép továbbra is áll, fölötte megjelenik a főcím és az alcím:
FÉLÚTON
- történet a hatvanas évekből -
Az út most megindul hátrafelé, mintegy szubjektív kameraként, mintha valakinek, aki az úton halad a szemével látnánk. A zene felerősül, a kamera elébb felfelé pásztáz, elfordul, és most az úton meglátjuk a főhőst: J.M -et.
Hosszú barna haján csillog a napfény (alkonyati nap), lerohadós, hosszú ing és farmernadrág rajta. Tornacipő. Valami - inkább bugyorhoz hasonló - vászonzsák a bal vállára vetve.
Narrátor: Félúton volt, éppen félúton. Két város, két álom, két szerelem, két lehetőség, két élet és két halál között. Mindig éppen félúton.
Hátulról, a távolból motorzúgás hallatszik, a kamera ráfordul, zene leáll: meglátunk egy autót, a kamera követi (pillanatra; elmosódottan J.M. is látszik, az autó továbbszáguld, a kamera követi. A lehulló napfényben a kocsi fékez, a jobboldali első ajtó kinyílik, és egy lány penderül ki belőle: elhasal az úton. A jelenet visszapereg, újra kezdődik, és ismétlődik lelassítva.
A kocsiajtó bezárul, és az autó belerobog a lenyugvó nap fényébe.
A LÁNYnak hosszú, erősszálú szőke haja van, hosszú szoknyát és pólót visel
Hihetetlenül lágy vonásai vannak, de eldurvítja a kezdetleges és harsány kifestés.
A kamera ráközelít: nem is sír, csak ordenáré mód üvölt a távolodó autó után.
Félig felemelkedve, oldalán fekszik az úton.
Teljes a csend, az autó hangja semmibe vész, most tücskök ciripelnek.
A kamera lefordul a lányról, ismét J.M. látható, aki közelít a Lányhoz.
A fiú a lány mellé ér. Megáll.
J.M. Gyere!
Lány: Menj te a jó anyádba! Meg az összes rohadt, állat pasi! Érted? A jó kurva anyádba, oda húzz el!
J.M. váratlanul, jobbkézzel, visszájáról szájon vágja.
A Lány közelije.
Könnye-nyála egybefolyik, visszakézzel törli le.
J.M. Gyere!
A kamera távolodik, most együtt látjuk őket: J.M. még csak hátra sem fordul, úgy indul előre, a Lány kisvártatva utánaindul, beéri és fecsegni kezd. Ezt a részt a rendezőre és a színészre bízom: akár saját, természetes szövegeket is nyomhat a Lány.
A lényeg, hogy J.M. csak hallgat, nem szól semmit sem.
Hallgat.
Zene indul, a kamera elfordul a lánytól, még távolról hallható a fecsegése, de már nem lehet érteni, hogy mit mond. A nap lemenőben, arany korong a láthatáron.
J. M. lefordul az útról egy mezőre, ledobja a zsákot és belehemperedik a fűbe. A lány melléfekszik kisvártatva, megcsókolja, és rákészül a szeretkezésre.
A kép forogni kezd, körbe-körbe, egyre fokozódó iramban, aztán megáll az úton.
VÁGÁS
Most éjszaka van már, J.M. és a Lány ismét úton vannak, de már egy város közelében. Éjjeli kontúrja, fényei a láthatáron.
Lány: Van itt néhány haverom, ha akarod megszállhatunk náluk éjszakára. Akarod?
J.M. (rábólint)
ÁTTŰNÉS
Az éjszakai kisváros képei. Néhány szajha, kóbor kutya, csöves, hazafelé tartó melós, aki átrobizta a fél éjszakát. Egy locsolóautó húz el, egészen fölöslegesen, mert szitálni kezd az eső.
Egy verekedés képsorai: szürke, szomorú piszkos betonfalak között.
Elkésett villamos, egy-két taxi.
Zene indul, aztán átmegy egy házibuli zajaiba.
ÁTTŰNÉS
Lakótelepi szokvány-szoba. Tömve. Kanapékon, földön, ágyon, fotelekben heverő fiatalok, nyolcan-tízen. Ricsajgó zene (valami vacak, most nem Doors), szűrődő hangfoszlányok, összevissza dumálás.
Innen kezdve legalább hárman ülnek J.M. mellé, aki valami italt szopogat palackból, és mesélnek neki: mit tudom én, a rendezőre és a színészekre bízom: a szülők, a suli, a szerelem: lényeg, hogy csupa-csupa elégedetlenség, lelki szemét.
A kamera hol J.M.-et figyeli, aki csak hallgat - HALLGAT: hol a mesélőt, hol a szobát pásztázza: a Lány mellesleg táncol, és szemmel láthatóan jól érzi magát.
A füstöt lassan vágni lehet, egy-ketten már biztos piásak. Néhányan részeg álmukat alusszák.
J.M. (egy mesélő mondatát középen elvágva) Bocs, hol a rötyi? Ki kell mennem.
Srác: Előszoba, második ajtó jobbra.
J.M. Kösz.
J.M. átlép néhány földön fekvőt, kimegy, a zene és a zajok már nem hallatszanak: baromi, dermesztő, süket csöndben sorjáznak tovább a buli képei. Legyen elég hosszú, idegesítő a vágás, főleg a csönd és a kavargás ellentétére épülve.
VÁGÁS
Visszatérnek a hangok, de már egy fáradt buli hajnali hangjai inkább. Sokan, rengetegen alszanak már, vagy félálomban nyújtóznak a földön, heverőn, székeken.
Egy srác a földön hasal, csikkek, papírfecnik tömegét, dugók, üres üvegek sokaságát tologatja szét lázas szorgalommal, végül előkotor a halomból egy fényképet: a kamera ráközelít: gyönyörű lányarc.
A magnó lejárt, de surrog, egyre surrog a szalag.
A srác fölteszi a képet egy asztalkára, félig kiivott borosüvegnek támasztva, törökülésben elé ül, s gitározni kezd a képnek.
Szépen játszik, de valami ócskaságot.
A kamera most a Lányt keresi: elég kimerült.
Most nem is szép.
Egy haverja zúdul mellé a kanapéra.
Haver: Figyelj! hol az a pasi akivel jöttél? Elment?
Lány: Hát..(körülnéz a lány)
ÁTTÜNÉS
A félrészeg-félholt társaság néhány tagja, elől a lány, a hajnali, de még néptelen utcán. Részegen üvöltöznek "Hé!", meg "Hahó!", meg "Hol vagy?"
Eső hullt nemrégen, vagy locsolóautó járt erre, mindenesetre a hajnali fényben erősen csillog a vizes aszfalt. A csoport előbb tétován szétszóródik egy alig húszméteres körzetben, aztán újra egymáshoz terelődik, s most báván, bambán állnak ott az úttesten. Elhúz egy autó, amúgy csend van.
Nagy csend.
Srác: Hát ez lelépett.
Egy lány: Le.
Haver: (dadogva a részegségtől): Nem... nem értem, miért lépett le? Egész jó kis buli volt...
A kamera most a Lány arcára fordul, ő is elég bamba, de mintha némi felfrissülő értelmet is tükrözne a szeme.
Lefelé néz, a csillogó aszfaltra.
Aztán a kamera is, egyre közelebbről és közelebbről az aszfaltot látja, rajta vízcseppek csillognak, sugarat szórnak, szivárványszínben pompáznak: a csúf aszfaltút varázslatosan megszépül.
Zene indul, a kamera lassan emelkedik, és egyre hosszabb darabját látjuk az útnak. Csillog a hajnali, felkelő nap fényében.
Lány: Én... én azt hiszem értem, miért lépett le!
A zene most fölpörög, az út végtelenbe vész, s rajta ott megy valahol J.M.
VÉGE felirat felkúszik az útra...
Nagyközeli tájkép; előbb dombok, odébb mező, majd lassú közelítés az országútra, egyre-egyre közelébb: az út futni kezd a kamera alatt, zene indul. A kép hirtelen-váratlan kimerevül, már-már mikroszkopikus nagyításban az Út. A zene lehalkul...
Narrátor: Évekkel később, mikor egy rendőrségi kihallgatás során az anyja nevét kérdezték J.M. így válaszolt: 77-es számú főközlekedési út. Apja nevét pedig így mondta be: tábortüzek fénye a nyáréji mezők fölött.
De ez már egy más történet, a miénk évekkel korábbi, évekkel korábbi...
(a kép továbbra is áll, fölötte megjelenik a főcím és az alcím:
FÉLÚTON
- történet a hatvanas évekből -
Az út most megindul hátrafelé, mintegy szubjektív kameraként, mintha valakinek, aki az úton halad a szemével látnánk. A zene felerősül, a kamera elébb felfelé pásztáz, elfordul, és most az úton meglátjuk a főhőst: J.M -et.
Hosszú barna haján csillog a napfény (alkonyati nap), lerohadós, hosszú ing és farmernadrág rajta. Tornacipő. Valami - inkább bugyorhoz hasonló - vászonzsák a bal vállára vetve.
Narrátor: Félúton volt, éppen félúton. Két város, két álom, két szerelem, két lehetőség, két élet és két halál között. Mindig éppen félúton.
Hátulról, a távolból motorzúgás hallatszik, a kamera ráfordul, zene leáll: meglátunk egy autót, a kamera követi (pillanatra; elmosódottan J.M. is látszik, az autó továbbszáguld, a kamera követi. A lehulló napfényben a kocsi fékez, a jobboldali első ajtó kinyílik, és egy lány penderül ki belőle: elhasal az úton. A jelenet visszapereg, újra kezdődik, és ismétlődik lelassítva.
A kocsiajtó bezárul, és az autó belerobog a lenyugvó nap fényébe.
A LÁNYnak hosszú, erősszálú szőke haja van, hosszú szoknyát és pólót visel
Hihetetlenül lágy vonásai vannak, de eldurvítja a kezdetleges és harsány kifestés.
A kamera ráközelít: nem is sír, csak ordenáré mód üvölt a távolodó autó után.
Félig felemelkedve, oldalán fekszik az úton.
Teljes a csend, az autó hangja semmibe vész, most tücskök ciripelnek.
A kamera lefordul a lányról, ismét J.M. látható, aki közelít a Lányhoz.
A fiú a lány mellé ér. Megáll.
J.M. Gyere!
Lány: Menj te a jó anyádba! Meg az összes rohadt, állat pasi! Érted? A jó kurva anyádba, oda húzz el!
J.M. váratlanul, jobbkézzel, visszájáról szájon vágja.
A Lány közelije.
Könnye-nyála egybefolyik, visszakézzel törli le.
J.M. Gyere!
A kamera távolodik, most együtt látjuk őket: J.M. még csak hátra sem fordul, úgy indul előre, a Lány kisvártatva utánaindul, beéri és fecsegni kezd. Ezt a részt a rendezőre és a színészre bízom: akár saját, természetes szövegeket is nyomhat a Lány.
A lényeg, hogy J.M. csak hallgat, nem szól semmit sem.
Hallgat.
Zene indul, a kamera elfordul a lánytól, még távolról hallható a fecsegése, de már nem lehet érteni, hogy mit mond. A nap lemenőben, arany korong a láthatáron.
J. M. lefordul az útról egy mezőre, ledobja a zsákot és belehemperedik a fűbe. A lány melléfekszik kisvártatva, megcsókolja, és rákészül a szeretkezésre.
A kép forogni kezd, körbe-körbe, egyre fokozódó iramban, aztán megáll az úton.
VÁGÁS
Most éjszaka van már, J.M. és a Lány ismét úton vannak, de már egy város közelében. Éjjeli kontúrja, fényei a láthatáron.
Lány: Van itt néhány haverom, ha akarod megszállhatunk náluk éjszakára. Akarod?
J.M. (rábólint)
ÁTTŰNÉS
Az éjszakai kisváros képei. Néhány szajha, kóbor kutya, csöves, hazafelé tartó melós, aki átrobizta a fél éjszakát. Egy locsolóautó húz el, egészen fölöslegesen, mert szitálni kezd az eső.
Egy verekedés képsorai: szürke, szomorú piszkos betonfalak között.
Elkésett villamos, egy-két taxi.
Zene indul, aztán átmegy egy házibuli zajaiba.
ÁTTŰNÉS
Lakótelepi szokvány-szoba. Tömve. Kanapékon, földön, ágyon, fotelekben heverő fiatalok, nyolcan-tízen. Ricsajgó zene (valami vacak, most nem Doors), szűrődő hangfoszlányok, összevissza dumálás.
Innen kezdve legalább hárman ülnek J.M. mellé, aki valami italt szopogat palackból, és mesélnek neki: mit tudom én, a rendezőre és a színészekre bízom: a szülők, a suli, a szerelem: lényeg, hogy csupa-csupa elégedetlenség, lelki szemét.
A kamera hol J.M.-et figyeli, aki csak hallgat - HALLGAT: hol a mesélőt, hol a szobát pásztázza: a Lány mellesleg táncol, és szemmel láthatóan jól érzi magát.
A füstöt lassan vágni lehet, egy-ketten már biztos piásak. Néhányan részeg álmukat alusszák.
J.M. (egy mesélő mondatát középen elvágva) Bocs, hol a rötyi? Ki kell mennem.
Srác: Előszoba, második ajtó jobbra.
J.M. Kösz.
J.M. átlép néhány földön fekvőt, kimegy, a zene és a zajok már nem hallatszanak: baromi, dermesztő, süket csöndben sorjáznak tovább a buli képei. Legyen elég hosszú, idegesítő a vágás, főleg a csönd és a kavargás ellentétére épülve.
VÁGÁS
Visszatérnek a hangok, de már egy fáradt buli hajnali hangjai inkább. Sokan, rengetegen alszanak már, vagy félálomban nyújtóznak a földön, heverőn, székeken.
Egy srác a földön hasal, csikkek, papírfecnik tömegét, dugók, üres üvegek sokaságát tologatja szét lázas szorgalommal, végül előkotor a halomból egy fényképet: a kamera ráközelít: gyönyörű lányarc.
A magnó lejárt, de surrog, egyre surrog a szalag.
A srác fölteszi a képet egy asztalkára, félig kiivott borosüvegnek támasztva, törökülésben elé ül, s gitározni kezd a képnek.
Szépen játszik, de valami ócskaságot.
A kamera most a Lányt keresi: elég kimerült.
Most nem is szép.
Egy haverja zúdul mellé a kanapéra.
Haver: Figyelj! hol az a pasi akivel jöttél? Elment?
Lány: Hát..(körülnéz a lány)
ÁTTÜNÉS
A félrészeg-félholt társaság néhány tagja, elől a lány, a hajnali, de még néptelen utcán. Részegen üvöltöznek "Hé!", meg "Hahó!", meg "Hol vagy?"
Eső hullt nemrégen, vagy locsolóautó járt erre, mindenesetre a hajnali fényben erősen csillog a vizes aszfalt. A csoport előbb tétován szétszóródik egy alig húszméteres körzetben, aztán újra egymáshoz terelődik, s most báván, bambán állnak ott az úttesten. Elhúz egy autó, amúgy csend van.
Nagy csend.
Srác: Hát ez lelépett.
Egy lány: Le.
Haver: (dadogva a részegségtől): Nem... nem értem, miért lépett le? Egész jó kis buli volt...
A kamera most a Lány arcára fordul, ő is elég bamba, de mintha némi felfrissülő értelmet is tükrözne a szeme.
Lefelé néz, a csillogó aszfaltra.
Aztán a kamera is, egyre közelebbről és közelebbről az aszfaltot látja, rajta vízcseppek csillognak, sugarat szórnak, szivárványszínben pompáznak: a csúf aszfaltút varázslatosan megszépül.
Zene indul, a kamera lassan emelkedik, és egyre hosszabb darabját látjuk az útnak. Csillog a hajnali, felkelő nap fényében.
Lány: Én... én azt hiszem értem, miért lépett le!
A zene most fölpörög, az út végtelenbe vész, s rajta ott megy valahol J.M.
VÉGE felirat felkúszik az útra...
2012. június 9., szombat
2. VILÁGVELEJE NYÁR
”Minden szinten rock and roll”
Tavaly nyáron rendezte meg első ízben nyári programját a VilágVeleje Produkció. A siker nem maradt el, csak pozitív visszajelzéseket kaptak a szervezők a tavalyi buliról! A fesztiválnak idén is az Orczy Park ad otthont, amely Budapest egyik legszebb történelmi kertje, gyönyörű zöldfelület a főváros szívében. A fesztivál fő helyszíne a Nagyrét, itt kap helyet a nagyszínpad, a másik a különleges hangulatú tószínpad – melyet már csak a Csinibaba című filmből is illik ismerni –, ahol különleges, akusztikus programok kapnak helyet. A park könnyen megközelíthető, hiszen a Nagyvárad téren áll meg a 24-es villamos és a 3-as metró ahonnan 3 perc séta a park Ludovika téri bejárata, amely az idei fesztivál bejárata. Kapunyitás: 18.00.
Az első napon, június 15-én, pénteken a fő esemény a legendás Európa Kiadó – Love ’12 műsora.
Az Európa Kiadó előtt a Balaton együttes játszik.
A tószínpad éjszakai programja a ’80-as, ’90-es és a 2000-es évek underground zenéibe enged betekintést BÉRCZESI RÓBERT: „Én meg az Ének”, PETER OGI, LEGÁT TIBOR, ŐZ ZSOLT és MÁSOK részvételével.
A második napon, június 16-án mutatkozik be a fővárosi nagyközönségnek a megújult Tankcsapda!
Az estét a Kowalsky meg a Vegából már ismerős arcokból álló Los Vegas zenekar indítja. Utánuk hazánk egyik legismertebb rockcsapata, a Depresszió veszi át a színpadot. A 12 éves zenekar sikert sikerre halmozott, erre a koncertre is harapós műsorral készülnek.
Ne hagyd ki a leghangulatosabb budapesti nyárindító bulit, és ne feledd: „Minden szinten rock and roll!”
Viharnap: június 17.
A napijegyek elővételben 2900, a helyszínen 3500 Ft-ba kerülnek. A kétnapos bérlet ára 4900 Ft.
Bővebbet itt: http://www.vilagveleje.hu/
Tavaly nyáron rendezte meg első ízben nyári programját a VilágVeleje Produkció. A siker nem maradt el, csak pozitív visszajelzéseket kaptak a szervezők a tavalyi buliról! A fesztiválnak idén is az Orczy Park ad otthont, amely Budapest egyik legszebb történelmi kertje, gyönyörű zöldfelület a főváros szívében. A fesztivál fő helyszíne a Nagyrét, itt kap helyet a nagyszínpad, a másik a különleges hangulatú tószínpad – melyet már csak a Csinibaba című filmből is illik ismerni –, ahol különleges, akusztikus programok kapnak helyet. A park könnyen megközelíthető, hiszen a Nagyvárad téren áll meg a 24-es villamos és a 3-as metró ahonnan 3 perc séta a park Ludovika téri bejárata, amely az idei fesztivál bejárata. Kapunyitás: 18.00.
Az első napon, június 15-én, pénteken a fő esemény a legendás Európa Kiadó – Love ’12 műsora.
Az Európa Kiadó előtt a Balaton együttes játszik.
A tószínpad éjszakai programja a ’80-as, ’90-es és a 2000-es évek underground zenéibe enged betekintést BÉRCZESI RÓBERT: „Én meg az Ének”, PETER OGI, LEGÁT TIBOR, ŐZ ZSOLT és MÁSOK részvételével.
A második napon, június 16-án mutatkozik be a fővárosi nagyközönségnek a megújult Tankcsapda!
Az estét a Kowalsky meg a Vegából már ismerős arcokból álló Los Vegas zenekar indítja. Utánuk hazánk egyik legismertebb rockcsapata, a Depresszió veszi át a színpadot. A 12 éves zenekar sikert sikerre halmozott, erre a koncertre is harapós műsorral készülnek.
Ne hagyd ki a leghangulatosabb budapesti nyárindító bulit, és ne feledd: „Minden szinten rock and roll!”
Viharnap: június 17.
A napijegyek elővételben 2900, a helyszínen 3500 Ft-ba kerülnek. A kétnapos bérlet ára 4900 Ft.
Bővebbet itt: http://www.vilagveleje.hu/
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)




