November elseje van

E nap Mindenszentek ünnepe, november másodika meg halottak napja a keresztény világban. A Festum omnium sanctorum a katolikus egyházban az összes üdvözült lélek emléknapja, a protestantizmus az elhunytakról emlékezik meg ebből az alkalomból.
Az ezt követő halottak napja egyházi ünnepből vált fokozatosan általános népi megemlékezéssé.
A IV. században Szent Efrém szíriai egyházatya és Aranyszájú Szent János már tudott Mindenszentek ünnepéről, amelyet május tizenharmadikán, illetve a pünkösd utáni első vasárnapon ültek meg. (E vasárnap neve a görög egyházban ma is Szentek Vasárnapja, és az ortodox keresztény egyház ekkor tartja a Mindenszentek napját.)
Nyugaton 609-ben (más források szerint 610-ben) jelent meg először, amikor május 13-án IV. Bonifác pápa a római Pantheont Szűz Mária és az összes vértanú tiszteletére szentelte fel.
Az ünnep még a VIII. században május tizenharmadikáról november elsejére tevődött át, valószínűleg azért, hogy ezzel a kelták régi, népi újesztendejét megszenteljék.
(A kelták november első napjaiban emlékeztek az elhunytakra különböző halotti áldozatok bemutatásával, és november első napja egyben az év kezdetét is jelentette.)
Utóbb általános szokás lett, hogy Mindenszentek napján rendbe teszik, és virággal díszítik a sírokat, amelyeken gyertyát gyújtanak a halottak üdvéért: ebből lett a halottak napja.
A katolikus egyházban a Mindenszentek utáni nap (november másodika (ha az vasárnap, akkor harmadika)) a tisztítótűzben szenvedő lelkek emléknapja.
Általános szokás szerint az előtte való nap délutánján, a „halottak estéjén” rendbe hozzák a sírokat; virágokkal, koszorúkkal feldíszítik, és az este közeledtével gyertyákkal, mécsesekkel kivilágítják, „hogy az örök világosság fényeskedjék” az elhunytak lelkének.

Ma a Nap Budapesten 6:28 perckor kel, 16:27-kor nyugszik, a Fény időtartama már csak kilenc óra ötvenkilenc perc. A francba!
A Vénusz ma van legnagyobb keleti kitérésében, 47,1 fokra a Naptól, éspedig a Kigyótartó csillagképben.
Más naptárakba kukkantva azt látjuk, hogy az 5774. marchesván havának 28., illetve a 2557. év áshvina hó hetedik napja van. (Az egyik a zsinagógai, a másik a buddhista kalendárium szerint.)

Egyébként pedig,
1335. november első napján Károly Róbert magyar, Kazimir lengyel és János cseh király Visegrádon szövetséget kötött, mely Bécs árumegállító jogát volt hivatva kivédeni. Nagy valószínűséggel ez volt a világtörténelem első „csúcstalálkozója”.

1512-ben ezen a napon láthatta első ízben a nagyközönség Michelangelo csodáját, gyönyörűséges freskóit a vatikánbéli Capella Sistina (Sixtus-kápolna) mennyezetén és falain.

1611-ben november elsején nagyon-nagyon kedvemre való dolog történt: a londoni Whitehall Palace-ban bemutatták Shakespeare A vihar című remekét, mely számomra  legkedvesebb műve a zseninek. Igaz, volt ebben rossz dolog is, amit persze még nem lehetett tudni akkor – bár épp lehetett volna, ha valaki alaposan figyel Prosperóra -, nevezetesen, hogy ez lett Shakespeare utolsó műve.

1755. november elsején délelőtt sújtott le Lisszabonra a történelem egyik legpusztítóbb földrengése, mely – a kataklizmát kísérő tűzvésszel és szökőárral együtt – szinte teljesen elpusztította a portugál fővárost. Becslések szerint a földrengés összesen 100 000 áldozatot követelt, akiknek többsége a porig rombolt portugál fővárosban lelte halálát. Lisszabonban a katasztrófa után még hat napon át pusztított a szörnyű tűzvész, aminek eredményeként a metropolis kilenctizede teljesen megsemmisült.  Oly nevezetes katasztrófa volt ez, hogy még Voltaire is megemlékezett róla a Candide-ban:
„De alig értek a városba, siratva jótevőjük halálát, amikor a talpuk alatt remegni érezték a földet; a tenger tajtékzó hullámzással nőtt és dagadt a kikötőben, s az ott horgonyzó hajókat egykettőre összetörte. Az utcákat s a köztereket egyszerre tűz és hamu borította, hirtelen kelt forgószelükben a házak sorra düledeztek, a háztetők leomlottak, s az alapzatok széthullottak; s a romok legalább harmincezer különböző korú és nemű lakost temettek maguk alá.”

1757-ben november elsején született Antonio Canova, az itáliai klasszicista szobrászat  legjelentősebb képviselője. Művei kicsit hűvös, mégis könnyed, életközeli,olykor  szentimentális szépséget árasztanak. A barokk pompájától és a rokokó túlfinomultságától elfordulva inkább a görög és a római antik művészet kiegyensúlyozottsága és egyszerűsége vonzotta. Velencei tanulmányévek után Rómába költözött, időnként Párizsban tartózkodott, ahol Napóleonról és családjáról készített  eszményített műveket. A legismertebb ezek közül a Napóleon nővérét, Pauline Borghesét Pihenő Vénuszként ábrázoló márványalakja. Elismerést szerzett még Ámor és Psyché című mitológiai márványalakjaival és XIV. kelemen pápa számára készített síremlékével.

1801-ben ezen a napon született Vincenzo Bellini, olasz zeneszerző, elsősorban operakomponista. Gyerekkorában szülőföldjén, a szicíliai Cataniában ismerkedett meg az Etna lejtőin élő emberek népzenéjével, ebből három dolog befolyásolta a későbbiekben művészetét: először is a dallamok improvizációja, másodsorban a dallamok monotonitása, harmadsorban pedig a szicíliai duda zeneisége.
Első, nagyon ifjan írt operája sikerének köszönhetően Bellini szerződést írt alá egy, a milánói La Scalában bemutatandó operáról, ez volt A kalóz.
E műben már megalkotta saját operastílusát a zeneszerző:  a zenedrámai cselekmény legfőbb hordozója a bensőséges, kifejezésteljes dallamosság, a dallamépítkezés klasszikus szimmetriáját belső hév feszíti, ami a soha nem öncélú, gazdag díszítésekben is kifejezésre jut. Áttöri az áriák és "énekbeszédek" hagyományos rendjét és egyéni módon megkomponált zenei együttesekké formálja őket, minden korábbihoz képest megnövelve így drámai szerepüket. Bellini a lélektani ábrázolás nagymestere, nála a jelenetek hangulata, atmoszférája, drámai kibontakozása áll előtérben.
Életművének csúcsa a Scala színpadán 1831-benbemutatott Norma című operája. Sikerét bizonyítja, hogy a következő években Európa szinte minden nagyobb operaházában bemutatták.

1845. november elsején született Teleki Sámuel, utazó, földrajztudós. Debrecenben tanult, majd a göttingeni és a berlini egyetemen temészettudományi tanulmányokat folytatott. 1886-ban expedíciót szervezett az akkor még fehér foltnak számító egyenlítői Kelet-Afrikába. Kísérőként Ludwig v. Höhnel sorhajóhadnagyot választotta. Az expedíció összeállítása és felkészítése Zanzibárban történt, innen indultak Kenya partjai felé. Mintegy 300 teherhordóval kezdték meg a másfél éves kutatóutat, melynek eredményeként 3000 kilométeres, jórészt ismeretlen tájakon áthaladó útszakasz térképeztek fel, felfedezték a Rudolf- és a Stefánia-tavat, valamint a Teleki-vulkánt. Nemcsak a hazai, hanem az egyetemes fotótörténet szempontjából is páratlan értékű fotódokumentáció készítettek, és
tekintélyes tárgyi etnográfiai anyag gyűjtöttek, amely a Néprajzi Múzeum afrikai gyűjteményének alapját képezi.
Teleki később is tett nagy utazásokat: 1893-ban Indiában és az indonéziai szigetvilágban járt, majd visszatért Afrikába és újra eljutott a Kilimandzsáróhoz. A Kilimandzsáró és a Kenya hegyeken 5000 m feletti magyar magassági rekordokat állít fel és csak kísérőinek betegsége miatt kényszerül visszafordulni.

1884-ben ezen a napon jelölte ki a washingtoni Nemzetközi Meridián Konferencia egyetlen,  egységes kezdő hosszúsági körként a greenwichi brit Királyi Obszervatóriumon áthaladó délkört. Egyben hozzá kötötték viszonyítási alapnak a greenwichi középidőt (GMT), és időzónákra osztották a Földet.

1896-ban e napon rendeztek első alkalommal hazánkban focimeccset, a Budapesti Torna Club két csapata között. A meccset a BTC nyerte.

Az SZKP XXII. kongresszusának határozata szerint, a desztalinizálás második hullámaként, Joszif Visszarionovics Sztálin holttestét 1961-ben ezen a napon kiakolbólították a Vörös téren álló Mauzóleumból. Sztálin temetésén még egymást taposták az emberek, mert utoljára látni akarták a „népek vezérét”. Nyolc évvel később már közel sem kísérte ekkora felhajtás a generalisszimusz újratemetését. Október utolsó napján a díszszemle próbájára hivatkozva a rendőrség megszállta a Vörös teret és az oda vezető utcákat. Amikor besötétedett, a katonák elkezdtek sírt ásni a Kreml falánál. Álcázásként állványokkal lezárták a mauzóleum mögötti teret, hogy senki ne láthassa a munkát. Senki, még Sztálin rokonai sem vehettek részt az újratemetésen.