Ma, november hatodikán

Budapestről nézvést 13 órakor a Nap és a Szaturnusz együttállásba kerül. Ennek szimbolikus jelentése, hogy az aktív személyiség kerül kapcsolatba az anyagi törekvések végeredményével. E végeredmény jelölhet megpróbáltatásokat, gondolkodásbeli megmerevedést, de rendet, bölcsességet, megbízhatóságot is. A két elv uniója a tapasztalati tudás, a mély bölcsesség kozmikus nyugalmát jelöli. Az Én minden törekvése mérlegre kerül, az egyén rádöbbenhet, hogy mindenért meg kell dolgoznia. E meggondolás juttathatja az e fényszögre érzékenyek szülöttet gyakorlati bölcsességhez.

Más is történik ma Egünkön: 17 órakor az a fényes „esti csillag”, melyet a Holdtól nyolc fok távolságra délkeleti irányban láttok ragyogni nem csillag ám, hanem a gyönyörű Vénusz. Igaz, a Holdat csak nagyon jó szemű emberek vehetik észre, mert vékonyka még a sarlója, ráadásul, ki tudja, tiszta lesz-e az ég?

1494. november hatodikán született I. Szulejmán (Süleyman) oszmán-török szultán, aki Európában a Nagy, Dicsőséges, a muszlim világban pedig az al-Kanuni (a Törvényhozó) melléknevet kapta. Mindkettő jogos, mert nemcsak mint hadvezér tűnt ki, de az ő idejében hozott törvények miatt is az egyik legnagyobb hatású török uralkodó volt. Fejlesztette az ipart, a kereskedelmet és a földművelést, bőkezű volt a tudósok és költők iránt, és szigorúan ellenőrizte a hivatalnokokat.
 Családi körében azonban igazi keleti despota volt, zsarnok és kegyetlen. Hogy kedvenc feleségétől Roxelane-tól született fiának, Szelimnek a trónt biztosítsa, többi feleségétől született gyermekeit mind megölette.
Mi, magyarok persze hajlamosak vagyunk őt a Gonosz eleven megtestesülésének gondolni, hisz mind Mohácsnak, mind Buda megszállásának, mind az ország három részre szakításának ő volt a szultánja. Nálunk is halt meg, 1566-ban, Szigetvár ostromakor, igaz, egy kicsit másként, mint ahogyan azt Zrínyi az Obsidióban megírta.
Viszont az is tény, hogy dicshimnuszok mellett olyan általános értékelések is születtek személyét illetően, hogy az Oszmán Birodalom katonai potenciálját rosszul, határozott célok és eredmények nélkül használta fel. Stratégiai elképzelések nehezen ismerhetők fel a négyfrontos hódításokban, minden arcvonalon helyt akart állni és nem keresett vagy talált prioritást. Hát ez az értékelés meg – ugye? – oszmán birodalmi szempont szerinti.

1528. november hatodikán Álvar Núñez Cabeza de Vaca spanyol konkvisztádor, ki eredetileg Florida meghódítására indult, hajótörést szenvedett a mai Texas partjainál. Ő volt az első európai, aki betette a lábát erre a földre. 1537-ben írta meg az itt szerzett tapasztalatait La relación című művében.

1659-ben ezen a napon a reggeli órákban szörnyű földrengés rázta meg a dél-itáliai  Calabriát.

1814-ben ezen a napon született a svájci Unter-Embrach városkában Ganz Ábrahám, vasöntőmester, gyáros, a magyar nehézipar egyik megteremtője. Kitanulta az ácsmesterséget, majd öntőinas lett. Az iparosok akkoriban szokásos vándorútja során 1841-ben érkezett Pestre. A Széchenyi által kezdeményezett gőzmalom építésénél szerelőként dolgozott. 1844-ben már önálló öntödéje volt Budán, amely gyorsan jelentős üzemmé fejlődött. Kidolgozta a vasúti kocsik kerekeinek kéreg-öntésű gyártását, ennek tökéletesítésére több találmányt nyújtott be. Ebből az üzemből alakult az a vállalat-együttes, amely a gépipar, a járműipar, a villamosipar számos területén működve világhírű találmányokkal, műszaki megoldásokkal jelentkezett.

1860-ban ezen a napon a republikánus, rabszolgaság-ellenes Abraham Lincolnt választották meg az Egyesült Államok elnökének. Az illionisi ügyvédnek, Lincolnnak azonban még 1861 márciusáig várnia kellett, mert addig még a korábbi elnök, Buchanan volt hivatalban. Ez idő alatt a déliek hozzákezdtek az elszakadáshoz, a szecesszióhoz. Már a választási hadjáratok során azzal fenyegetőzött Dél-Karolina, hogy Lincoln győzelme esetén kiválik az Unióból, és létrehoz egy déli szövetséges államot. Nem maradt meg e kijelentés üres fenyegetésnek, mert 1860. december 20-án - alig több mint egy hónappal a választások után - Dél-Karolina törvényhozó testülete egyhangúlag jelentette ki: "Az Unió, amely Dél-Karolina és más államok között Amerikai Egyesült Államok néven fennáll, ezennel feloszlik."
Hat hét leforgása alatt még hat állam követte példáját: Mississippi, Florida, Georgia, Alabama, Lousiana és Texas. 1861 februárjában az alabamai Montgomeryben létrehozták az Amerikai Konföderált Államokat, elnökükké pedig Jefferson Davist választották. Lényegében így kezdődött az USA polgárháborúja.

1880. november hatodikán született Robert Edler von Musil, avagy egyszerűbben Robert Musil, osztrák író és színikritikus, aki Bécs felől nézve józanul és gúnyosan az ostobaságok és fölöslegességek szervezett útvesztőjét tudta ábrázolni akkor, amikor Ausztriában, Magyarországon, Csehországban és a többi örökös tartományban már a múlt képeként derengett, hogy mi is volt az a néhai Osztrák—Magyar Monarchia. A prágai kistisztviselő, a jogi doktorátust szerzett kispolgár alulról láthatta a jelenségeket: a magyar dzsentri a züllöttséget, az életformává nemesedett korrupciót, az álillúziókat látta és mutatta meg múlhatatlan érvénnyel. Ő nem alulról, nem is felülről, hanem a szomszédságból, oldalról figyelte és értette, amit érthetett. Musil tehát a fontos olvasandó írók közé tartozik, habár a kritikusok és olvasók, majd nyomukban az irodalomtörténészek viszonylag későn, jóval halála után ismerték fel művészi nagyságát és történelmi-filozófiai hitelességét. Manapság már együtt kell tárgyalni őt a világirodalom klasszikusaival.
Első regénye a Törless tanulóévei ifjúkori emlékeit idézte fel. Musil eredetileg katonatisztnek készült, katonaiskolában nevelkedett, ott találkozott először az Osztrák-Magyar Monarchia minden formalizmusával, lélektelenségével, és kitűnő korképet formált emlékekből. Fő művével A tulajdonságok nélküli ember-rel a XX. század világirodalmának egyik legjelentékenyebb alkotóművésze lett. Tragikus humora, látásmódja sajátos helyet biztosít neki a modern irodalom történetében.

1885-ben ezen a napon született Germanus Gyula, a kiváló orientalista, író, az irodalomtudományok doktora, kinek arab neve is van: al-Hadzs Abdul Karím. Több utazást tett a Közel-Keleten és különböző európai országokban. Az 1910-es években részt vett az ifjútörökök mozgalmában, halálra is ítélték, de végül sikerült Törökországból kijutnia. A mohamedán népek kultúrtörténetével és az arab irodalom történetével foglalkozott elsősorban. Talán így lehetne két mondatban bemutatni Germanus Gyulát, de így csupán az üres vázát kapnánk annak hihetetlen gazdag életútnak, ami nem minden földi halandónak adatik meg. A keleti tudományok eme nagy művelőjének szerteágazó tevékenysége mai rohanó világunkban megdöbbentő módon a feledésbe vész. Neve ma már jóformán csak a keletkutatással behatóbban foglalkozók előtt ismert. Életútja közel egy teljes évszázadot ölel át. Születésekor a monarchia kiegyensúlyozott, termékeny éveit éljük. Ez idő tájt vált az egyesült Buda és Pest félmilliós világvárossá. Modern világunknak éppen ebben a száz évében ment végbe jelentős, visszafordíthatatlan átalakulás; elég, ha a tudományok, a technika hihetetlen mértékű fejlődésére vagy a gazdasági és politikai változásokra gondolunk. 

Általános történelmi, politikai, irodalmi és művelődéstörténeti, ismeretei az iszlámról, a mohamedán országokról nagy lehetőséget kínáltak számára: 1928-ban az indiai Kalkuttába hívta Rabindranath Tagore Nobel-díjas, hindu költő és író, és felkérte, hogy az elnöksége alatt álló, Nizam-ul-Mulk által alapított szantiniketáni egyetemen szervezze meg az iszlámtörténeti tanszéket és legyen annak első professzora. Feleségével, Hajnóczy Rózsával három évet töltött Bengáliában, ez a három év nagy hatással volt rá. Megismerhette az iszlám vallás és a hindu nép együttélését, a földrésznyi ország ősi mitológiáját, társadalmi felépítését, a felbomlóban lévő kasztrendszert, számtalan népcsoportját, kultúráját, vallásainak összefonódását és nem utolsó sorban természeti szépségeit.

1903. november hatodikán kezdte meg működését Budapest hetedik színháza, a Király Színház, Budapesten. Az új színház alapítóinak – a kiegyezés óta több jelentős fővárosi színházi vállalkozásban szerepet vállaló Rákosi–Beöthy család tagjainak – számos nehézséggel kellett megküzdeniük, amíg a színház megnyithatta kapuit, és a fővárosi közönséget meggyőzték a könnyű múzsa ezen új hajlékának létjogosultságáról. A Király utca 71. szám alatt álló épületben korábban több zenés szórakozóhely is működött: előbb az Éden Színház, majd a Rémi Mulató, végül pedig a Somossy Orfeum. Beöthy László, aki előzőleg a Magyar Színház, majd pedig a Nemzeti Színház igazgatója volt, 1903 áprilisában vette bérbe az épületet Krausz Károly háztulajdonostól. A sűrűn beépített területen álló, komor, fazsindelyes házat alkalmassá kellett tenni egy prózai és zenés darabokat egyaránt játszani kívánó színház számára. Az átalakítás terveit Márkus Géza építész készítette, aki új, két szfinksszel díszített homlokzatot, tágas, üvegtetejű előcsarnokot, 140 négyzetméter alapterületű színpadot és 1251 főnyi közönség befogadására alkalmas nézőteret alakított ki. A Budapesti Hírlap leírása szerint a nézőtér három egymás mögött emelkedő lejtőre tagolódott. A földszinten huszonnégy széksor fért el hatszáz hellyel, a magasföldszinten négyszázan, az első emeleten pedig ötszázan tudtak leülni a piros bársonyhuzatú, öblös székekben. A nézőtér két oldalán páholyokat is kialakítottak. A terem bármelyik pontjáról jól lehetett látni a színpadot, mert a teret nem tagolták oszlopok. A színház első bemutatója Huszka Jenő–Martos Ferenc Aranyvirág című operettje volt, Fedák Sárival a címszerepben.

1921-ben ezen a napon a Nemzetgyűlés megalkotta az 1921. XLVII. törvénycikket, mely a magyar történelem során negyedszer, immár véglegesen, mint azóta kiderült, kimondta a Habsburg ház trónfosztását.

Sötét nap volt történelmünkben 1944. november hatodika. Szálasi Ferenc utasítására Budapestről több tízezer zsidót hajtottak gyalogosan kényszermunkára, a nyugati határszélre.

1956. november hatodikán Bibó István a Parlamentben még megfogalmazta a Tervezet a magyar kérdés kompromisszumos megoldására című tanulmányát, majd a Nagy Imre kormány utolsó tagjaként elhagyta az épületet.
Ugyanezen a napon Hollandia és Spanyolország lemondta olimpiai részvételét, tiltakozásul a magyarországi szovjet beavatkozás miatt.

1990-ben ezen a napon az Európa Tanács teljes jogú tagjává választották Magyarországot.