Furono*

Voltak, mondod: én azt mondom
vannak. Elevenebben, mint izgága
élők, élnek bennem a holtak.
Nincsen tán jó apám, a dalra
mindig készajkú, boldog bariton?
Apám, ki soha legyet sem ártott?
Nincs tán nekem anyám? Ne mondd,
jaj, ilyesmit soha ne mondjatok!
Éva hosszú haja még ma is
növekszik a sírban, én tudom,
és érzem haja színének illatát.
És drága Nővérem is itt van.
Ha nincs Vörösmarty – miként mondjátok –
ugyan, kinek hangját hallom, mikor az
Előszót vagy a Vén cigányt olvasom?
Karinthy és Kazinczy, Ady és Petőfi
nem voltak! nem voltak: vannak!
Szobrot farag még Buonarotti,
és Botticelli kupolát fest nyomorékan.
Kis voltak – vannak; kik vannak sokan
nincsenek számomra, csak nyüzsgő,
tipródó, szerencsétlen élőholtak,
És azt hiszik, számítanak. Szegény
élő, sokan senkik. Béke poraikra!

*voltak