Március huszonkilencedike van.

Mint látható, utolsó bejegyzésem 2013. november hetedikén esett. A hosszú hallgatásra jó – azaz nagyon is ROSSZ - okom volt. Erről, bal lábam elvesztéséről, következményeiről nem szeretnék értekezni, jobb nem fölidézni, ráadásul semmi köze nem lenne irodalomhoz, hisz egyedi, és csak nekem fontos, meg néhány embernek, aki szeret, szeretett. Amúgy is: ez az esemény alaposan átrendezte maradék életem értékrendjét, sok, nagyon sok mindent egész másként gondolok ma, mint november ötödikén gondoltam. Na, erről talán fogok majd írni, egyelőre maradnék a mai nap krónikájánál.
Ezek szerint ma van a téli időszámítás utolsó napja; hajnalban kell óráinkat előre igazgatni, bár én a helyetekben emiatt nem kelnék fel hajnali kettőkor! Jó lesz az holnap délelőtt is valamikor.
A Nap ma reggel 5 óra 29 perckor kelt, és 18 óra 09 perckor fog lenyugodni.
Holnap 21 órakor lesz holdújulás, a Halak csillagképben. Az 5774. zsinagógai év szép, tavaszi niszán hónapja április elsején kezdődik majd, azaz kedden. Tudjátok, ez az a szép, felemelő hónap, melynek 15. napja a feltámadásé!
Ezen kívül hazánkban is ma lesz a Föld Órája (2007. óta immár hetedszer). Pontosan 20:30-tól kell – lehet! – az elektromos berendezéseket lekapcsolni, és egy órán át pihentetni. Gyönyörködni a természetes esti fényekben, vagy gyertyalángban.

Egyébként:

1464-ben ezen a napon koronázták Hunyadi Mátyást: lényegében 1458-tól számítjuk királyságát, a koronázásra azért ilyen sokkal később került sor, mert – ki tudja hanyadszor? – a Szentkorona éppen illegalitásban tartózkodott, és csak hatvannégyben került elő.

1885. március huszonkilencedikén született Kosztolányi Dezső.
Vannak versolvasó emberek, akik a magyar költészet gazdag egészéből Kosztolányi Dezsőt szeretik legjobban; még olyan is akad, aki azt állítja, hogy ő a legnagyobb magyar költő. Vannak azután mások, akik azt mondják, hogy Kosztolányi költészete csupán egy szín a Nyugat-nemzedék pompás skáláján, de Kosztolányi prózája a magyar regény- és novellairodalomnak legalábbis az egyik csúcsa. Ismét mások elámulnak a nagy szorgalmú műfordítón, aki a világirodalom évezredeiből százszámra és kötetszámra ontotta a bravúros, óriás nyelvtechnikájú - bár nem túlságosan hűséges - magyar változatokat. S ha mindehhez hozzátesszük, hogy kitűnő és mindig érdekes esszéíró, lebilincselően csevegő újságíró - akkor mindenképpen meg kell állapítani, hogy ha rajongói olykor túloznak is, egy igen jelentékeny és nagyon vonzó irodalmi nagy alakkal állunk szemben, aki nagyon is alkalmas arra, hogy bizonyos pillanatokban kedvenc költője vagy írója legyen az olvasó embernek.

Beszélő boldogság
Beszélni kell most énnekem. Szeretnek.
Szeretnek engem, boldogság, hogy élek.
Beszélni kell mindig, s nem embereknek,
hogy vége már, eltűntek a veszélyek.

Beszélni égnek, fáknak és ereknek,
neked, ki nagy vagy, mint az űr, te lélek,
s nincsen füled sem, látod, én eretnek,
csupán neked, a semminek beszélek.

S ki hajdanán lettél a fájdalomból,
mely a vadember mellkasába tombol
és a halál vas-ajtain dörömböl,

most megszületsz belőlem és dalomból,
minthogy kitörve rég bezárt körömből,
ujjongva megteremtelek örömből.

1892-ben e napon született Mindszenty József, bíboros-hercegprímás, esztergomi érsek.
,,Az új kardinálisok közül -- mondta neki XII. Piusz pápa 1946. február 21-én -- Te leszel az első, akinek vállalnod kell a bíbor színnel jelzett vértanúságot!''
Mártír volt, aki csodálatos helytállással viselt el testi és lelki szenvedéseket egyházához és népéhez mindvégig kitartó hűségében. Egy olyan korszaknak a vértanúja, amelyben új mártírtípust teremtett az ideológiai és politikai okokból támadt vallásüldözés...

1905. március huszonkilencedikén született az a „marha”, aki Karinthy értékítélete szerint az „egyetlen zseni volt” a huszadik század első harmadának nagyjai között. Rejtő Jenőről van szó, a különös, nagyszerű és csodálatos mesemondóról. Az emberek alapvetően két táborra oszlanak: a „Rejtői” humort kedvelőkre, és a „Rejtői” humort nem kedvelőkre. Semlegesek nincsenek a kérdésben, mert aki először olvas Rejtőt, az vagy azonnal és örökre megszereti, vagy sohasem fogja igazán értékelni. Aki megszereti, az rögtön felismeri azt is, hogy Rejtő műveit egy olyan utánozhatatlan optimizmus hatja át, mely beleszivárog agytekervényeibe, áthatja egész lényét és - legalábbis az olvasás idejére - védőruhaként óvja meg a külvilágtól. Rövid, alig 37 évig tartó élete során összesen 120 bohózatot, jelenetet, villámtréfát és 42 regényt írt.

„Fel a fejjel, fiatal barátaim! Az élet olyan, mint az asszony: ingatag!”
„A harmónia a mindenség mélyén lapuló állandó melódia.”
„Ha az ember igazán hisz valamiben, esetleg az sem baj, ha nem igaz. Sokszor a puszta hit is lehet igazi nagy ajándék.”

1912-ben erről a napról származik Robert Scott kapitány utolsó déli sarki naplóbejegyzése. Általában azt feltételezik, hogy ezen a napon Vele és három bajtársával végzett a sarki hóvihar…