Malacka – kedves, félénk Állat – már jókor reggel befejezte a Tilosazá… tábla körüli sepregetést, aztán egészségügyi sétára indult. A Százholdas Pagony felé járt, amikor a bozótosban, az Erdő szélén valami Szörnyű Nagyot látott mozgolódni, és ezzel egy időben borzasztó trombitálás vert riadót kis szívében.
„Jaj, mi ez?” – kiáltott föl Malacka, és egy fa törzse mögé menekült.
„Jaj!” – visszhangozta a Szörnyű Nagy, és egy másik fatörzs védelmébe ugrott.
Mármost Malacka, amint szíve vad dobogása kissé lelassult, és visszanyerte lélekjelenlétét, rájött, hogy az idők végeztéig mégse bújhatnak így kettesben, hát odaszólt a Szörnyű Nagynak:
„Te félsz, tőlem?”
A fatörzs mögül érkezett a válasz:
„Én nem, te félsz tőlem, én csak…”
„Na, jó” – mondta Malacka kis gondolkodás után – „akkor állj, és mondd, ki vagy?”
„Nem úgy! Állj te, s mondd te, hogy ki vagy?” – hangzott a fatörzsmögüli válasz.
„Malacka vagyok.” – mondta Malacka.
„Elefánt vagyok.” – mondta a Szörnyű Nagy.
„Elefánt?” – álmélkodott el Malacka –. „ De ekkora? No jó, tudod mit? bújjunk elő egyszerre!”
Mindketten leváltak hát a fatörzsről, alaposan megszemlélték egymást, aztán Malacka, mint aki felismerésre jutott, megjegyezte:
„Megállapítom, hogy te tényleg Elefánt vagy. Onnan tudom” – tette hozzá – , „hogy mi Mackóval már többször is megfogtunk.”
„Megfogtatok? Engem?” – csodálkozott Elefánt – „Ki az a Mackó?”
„Jer velem Elefánt, bemutatlak neki!”
Elindultak hát Mackó Kuckója felé, és közben Malacka egyfelől biztosította Elefántot, hogy nagyon örvend megjelenésének, továbbá elmagyarázta neki, hogy tényleg csapdába ejtették már őt Mackó barátjával. Aztán még azt is megtudakolta, hogy Róbert Gidának vajon tudomása van-e arról, hogy Elefánt az Erdőbe érkezett, és mikor Elefánt megnyugtatta efelől, elégedetten biccentett.
Ezenközben Micimackó Kuckójához értek, ahol Malacka kénytelen volt megkérni Elefántot, hogy emelné föl őt a csengőig, mert azt változatlanul nem érte el, lévén, hogy Mackó mindig elfelejtette lejjebb szereltetni azt, az ő magasságáig.
Elefánt készségesen nyújtotta ormányát, meggörbítette: így Malacka kényelmesen beléülhetett, és akkor Elefánt a csengő magasságába emelte.
Mindez azonban egészen felesleges előkészületnek bizonyult, mert Mackó odabenn már meghallotta a kunyhója előtti előkészületi zajokat, és még mielőtt Malacka büszkén csengethetett volna, Micimackó ajtót nyitott.
„Mackó, Micimackó!” – mondta ünnepélyesen Malacka – „Engedd meg, hogy bemutassam neked Elefántot! Ne félj tőle, mert ő fél!”
„Kérlek, én nem félek, csak…” – mondta önérzetesen Elefánt.
Mackó megnézte Elefántot egész terjedelmében, és közben öntudatlanul, bánatosan azt motyogta:
„Egy csepp sem…Egy kicsi csepp sem maradt a csupor fenekén…” – aztán összeszedte magát, s így szólt:
„Beinvitálnálak Elefánt, de sajnos nem férsz be! No, azért, függetlenül ettől” – tette hozzá – „isten hozott az Erdőben!”
„Köszönet azért, hogy vitálnál ínbe, de ha nem, hát nem.” – válaszolt Elefánt épp oly választékosan, mint Mackó szólt.
Malacka lelkesen igyekezett Elefántnak elmagyarázni a helyzetet:
„Mackó barátunk ugyanis Költő, azért beszél ilyen „irodalmian”. Micimackó!” – fordult barátjához – „dalolj neki egy verset!”
Mackó fölnézett az égre, mert a DALOK legtöbbször valahogy onnan jöttek, aztán rákezdte:
„Méhek, méhek
fönn a fákon,
nincsen mézem,
mert nem gyárttok.
Méhek, méhek
kaptárokban,
éhezem én ma reggel.
Kedves méhek,
ha dolgoznátok,
boldog lenne
a lelkem!
Rajta méhek,
kedves méhek,
élek, halok
mézteken.”
„Ezt én is, én is!” – kiáltott föl Elefánt, aztán Mackót utánozva fölnézett az égre, mert tudta már, hogy a DALOK legtöbbször valahogy onnan jönnek, aztán rákezdte maga is:
„Két méhe megmutatja
kihűlt hamvaimat,
és zöngécseli néked,
az én szomorú halálomat.”
Csakhogy ezt a dalt már nem hallgatták meg azok ketten, mert Micimackó bereteszelte ajtaját, lakatot zárt rá, kulcsra is zárta az ajtót, aztán a retesz, a zár és az ajtó kulcsát gondosan elhelyezte az ajtó melletti szögön, nehogy valaki, aki be akar menni hozzá, kívül rekedjen: intett Malackának és Elefántnak, s azt mondta:
„Most menjünk Nyuszihoz, ő tudja a legtöbbet az ilyenekről, majd ő ad valami tanácsot.” – És elindultak mind együtt Nyuszi ürege felé.
A Nyuszi buckáján köztudottan két bejárat is nyílt, de Mackó mindkettővel szemben érzett némi tartózkodást. Ezért, mielőtt bekiáltottak volna, körbejárták Nyuszi lakhelyét, és mindkét bejáraton feliratot leltek.
A keleti bejárónál ezt olvasták:
„Elmélkedem, ne zavarj! Elmélkedj inkább te is!”
Barátaink a nyugati lejáróhoz mentek, ott meg ezt találták:
„Itt Vagyok, tehát gondolkodom!”
Leghamarabb Elefánt nyerte vissza lélekjelenlétét, és megértve a velős szavakat, maga is velősen szólt:
„Íme! A Lét odabenn, és kívül a Semmi!”
Mackó és Malacka nem vélte, hogy ne adjon igazat Elefántnak, hát Nyuszi különösebb megzavarása nélkül odébb álltak.
Füles, Szomorú, Szürke, Szerencsétlen Szamárcsacsi már-már azt gondolta, hogy ezen a reggelen nyugodtan megreggelizhet anélkül, hogy bármi erdőszülötte megzavarná ebbéli tevékenységében, amikor fölbukkant a triumvirátus: Mackó, Malacka meg Elefánt.
„Hahó, Füles!” – kiáltotta már messziről Micimackó.
„Ha…Lőttek a reggelinek…” – borongott Füles a maga szokott hangulatában. –„Ha, Micimackó, ha…: ha hó is lenne, igazán kibírhatatlan lenne ez az Erdő…Ha érted mire gondolok? Hó! De…bocsánat, hogy szóltam, szóra sem érdemes…”
És még mélázva hozzátette:
„Hóha! Kit látok veletek? E, lefánt tán?”
Malacka épp lelkesült válaszba fogott volna, amikor Elefánt közbevágott:
„Bocsáss meg Malacka, te kedves kis állat hogy beleszólni merészkedek… Úgy gondolom, úgy vélem…Ha érted, mire gondolok…? Nem érted, persze, hogyan is értenéd, hisz valami Szürke Pépet fújtak az Agyadba…Hagyjuk!”
Malacka és Mackó ezen a közlésen elgondolkodtak, erősen elgondolkodta, míg Mackó rá nem jött, hogy nincs min gondolkodnia. Akkor megszólalt:
„No, hát mi baj Füles? Mi a baj, Elefánt?” – kérdezte.
Azok meg, mintha csak betanulták volna, egyszerre felelték:
„Semmi, Mackó, tényleg semmi. Meglátjuk estére mi lesz? Eső lesz? Szélvihar? Netalán orkán? Nyugtával dicsérjük a napot, vagy avval se: ugyan mit van mit dicsérni rajta?”
No, de Bagoly odúja!
Az aztán az igen!
Annyi Tudás, annyi Műveltség alig szorult Máshová, mint „Bagoj” odújába.
Bagoly teával és kétszersülttel kínálta vándorainkat, és ezen a derekas kiszolgáláson mit sem változtatott, hogy a kétszersült legalább négyszersült volt, de hát újabban nem volt könnyű az Erdőben IGAZI kétszersülthöz jutni: Bagoly hát abból főzött, amije volt.
Mackó, Bagoly meg Malacka kényelmesen elhelyezkedtek egy-egy karosszékben, de az odú ajtaját nyitva hagyták, hogy Elefánt is jól hallhassa odakünn beszélgetésüket. Elefánt ugyanis ide se fért be. Szerinte ugyan a TESTE befért volna, de ORMÁNYA meg az AGYARA nem.
Bagoly hosszú és érdektelen történetbe kezdett egy valamikori hosszú utazásáról, amit Kan a nádban élő keresztapjánál tett, aki bálnavadász volt mielőtt Kanna-inganád lett, de Elefánt közbeszólt:
„Megbocsáss Tudós barátom: de magam is találkoztam inganádokkal, ám azok inplicite ganád ingektől származtak, ennélfogva – expressziszverbisz – nem számolhattuk őket családfánkba, mivel…” – és Elefánt hosszas fejtegetésbe kezdett, mely fejtegetés alatt Mackó és Malacka végre kipihenték korai ébredésük fáradalmait.
Bagoly után már csak Kanga háza volt hátra, hogy az Erdő új vendégét megismertessék minden Lakóval.
Még be sem léptek Kanga ajtaján, mikor Elefánt előhúzott tágas füle mögül egy irdatlan nagy zsebkendőt, és aggodalmasan közeledett vele Zsebibabához:
„Hadd töröljem meg az orrodat, Kicsikém! Nem fáj a fejecskéd vagy valamicskéd? Nem vagy te lázas? Tigris kérlek, ne ugrálj most, hogy Zsebibaba beteg, légy egy kis belátással…”
Este! Hát este nagy fogadást adtak az Erdő Lakói Elefánt megérkezésének Tiszteletére.
Volt torta, volt fagylalt és sok-sok mécses ragyogtatta be az Erdő fáit, még a Százholdas Pagonyt is megvilágították.
És amikor a Vacsora véget ért, az Erdő Lakói a nagy fát körülfogva körtáncba kezdtek: Róbert Gida kezdeményezte ezt a Táncot és vle táncolt Mindenki: Bagoly és Füles, Kanga és Tigris és Zsebibaba: körtáncban fonódott egybe Mackó és Malacka és még Nyuszi is eljött és megérkezett minden Barátja, Rokona és Üzletfele. Nyuszi csak vonogatta a vállát:
„Én nem hívtam őket… Mindig ezt csinálják velem….Valahogy megérzik az ünnepet, aztán csak jönnek…”
Ennek ellenére szép volt a Körtánc és szép volt az Ének, amit együtt daloltak, így:
„A Tükör Bölcsessége,
a Bölcsesség tüköre.
Önmagad látod benne.
Vigyázz hát hogy nézel
bele! Téged mutat a tükör:
Téged tükröz a Világ:
EZ a Tükör Bölcsessége!”
Elefánt – biztos, ami biztos - odasúgta Fülesnek: „Na jó! Csak eső ne legyen!”
Mire Füles visszasúgta: „Vagy földcsuszamlás…”
Az emberiség zivataros századaiból
Az emberiség története lényegében konfliktusok története, melyeket olykor sikerült, máskor nem sikerült maradéktalanul feloldani. Többnyire nem sikerült, s a konfliktus magva a történelem termőföldjében tovább csírázott, és szépségesen szökkent szárba legközelebb.
A teljesség igénye nélkül: a legeslegelső konfliktusok még a történelem előtti időkben zajlottak le, és viszonylag tisztességes okokra voltak visszavezethetőek.
Egy kellemes nyáralkonyban kezdődött – mellesleg abban az időben mindig nyáralkonyi idők jártak – úgy 5756 évvel ezelőtt, mikor Kain ben Adam - 15 éves fiú – úgy gondolta, hogy fitestvére, Abel ben Adam gabonaáldozatára kedvesebben néz az Atya (mellesleg: így volt), ezért bunkósbotot fogott, és hirtelen felindulásból agyonverte atyjafiát.
Az ilyenféle felbuzdulás később sem volt ritka: sokan verték agyon vértestvérüket hirtelen megindulásból, elborult állapotukban, mert az apa kedvesebben nézett a másikra, mint őreá. Kain fő bűne egyébként az volt, hogy bűnét nem vallotta be elsőre, a nyomozóhatóságnak ama kérdésére, hogy vajon hol van az ő testvére Abel, azt felelte meglehetős cinizmussal: „Őrzője vagyok-e én az én atyámfiának?”, miközben atyjafia ott feküdt szétterpesztett, erős lábainak alatta, a porban.
Utóbb a konfliktusok a területszerzés, avagy a hegemónia kérdésében kezdtek gyökerezni. (Kevésbé tudományosan: ki az úr a házban? ki fizeti itt a vajat?)
Úgy 3805 éve annak, hogy indoeurópai (ugyan kik ezek a rejtélyes indoeurópaiak, akik folyton fölbukkannak nekem?) lovas nomádok, akik magukat „szentnek”, árjának mondták (vajon miért gondolták, hogy szentebbek, vagy ők a szentek?), fölbukkantak a Himálaja déli lejtőinél, és megkívánták a roppant békés gabonatermelő – állattenyésztő dravidák földjét, aztán lenyomták szegényeket. Le, egészen Madraszig, meg attól délebbre. Amúgy a dravidák nem jártak rosszul, mert jóval nyugalmasabb, meg melegebb helyre kerültek, de hát mégis…
Még jó darabig ilyen – viszonylag tisztességes – okokból dúltak a konfliktusok.
Persze, hogy persze: a történelemkönyvekben például az is áll, hogy amikor a perzsák 2510 évvel ezelőtt lerohanták a kisázsiai görög kolóniákat, akkor tulajdonképpen a keleti despotizmus és a görög demokrácia csapott össze, de ezt nem kell benyalni! Először is egy csomó görög területen (Hellaszban) egyáltalán nem ismerték a demokrácia államformáját, épp ott, ahol a perzsák támadtak például szinte mindenütt türannuszok uralkodtak. Másrészt akkor és ott senkinek nem jutott eszébe, hogy ideológiai ügyet gondoljanak a hódító hadjáratok mögé.
Ahogy persze ugyanígy a hegemóniáról volt szó akkor is, amikor 2275 éve a punok összerúgták a port Rómával.
Az ideológiát csak sokkal később keverték bele a viszonylag tiszta háborúkba.
A keresztes háborúkban például már -ha nagyon akarom - fölfedezhetem ennek nyomait: persze akkor sem volt mellékes az összerabolható arany mennyisége, de azért lehetett mondani, hogy a bestye muszlimok lenyúlták a szent keresztény helyeket. (Tankréd például elhitte ezt a szöveget, nem is rabolt semmit: o, sancta simplicitas! A dolog úgy áll, hogy Tankréd nagy nyomorúságban halt meg, míg a legutolsó fegyvernöke is megszedte magát.)
Később az iszlám visszavágott: Szulejmán például szentül hitte, hogy szó nincs Európa kifosztásáról, Allah küldetését teljesíti a gyaur kutyák erőszakos megtérítésével.
Na, ja!
A keresztények meg…
1492 után szépen elkezdik térítgetni az inkákat, mayákat, toltékokat, aztékokat. Ugyan már, szó nincs arról, hogy El Dorado kincsei szédítik őket!
Á!
A szerencsétlen „indók” a pogányság sarában fetrengenek, hát csak ki kell rángatni őket!
Va bene! ezt még értem.
De vajon mivel érvel V. Károly, amikor – ahelyett, hogy keleti határait védené a „pogány” török támadásai ellen, 1526-ban -Mohács éve ez! - kifosztja Rómát, a kereszténység fővárosát. Ez ugye az a császár, aki szerette magát a „legkeresztényibbnek” hívatni.
Nem bonyolítom tovább.
Jött tehát az ideológia: valahol akkor jártunk a csúcsra, amikor fasizmus, demokrácia meg kommunizmus ugrott össze, mely alapképletet kicsit színesítette Japán, a maga keleti despotizmusával. A legszebbet ebben szerintem Sztálin alakította, aki még anno ’41-ben is nagy barátja volt Hitlernek, a csodálatos „generalisszimusznak”, egészen június 22-ig. Aztán ő lett az oroszlán-harcos, a mocskos fenevad legyőzője.
Hát...
A huszonegyedik század végéig ilyen kusza volt a helyzet: az ideológia betett a háborúknak, Lenin például (bocs!) igazságos meg igazságtalan háborút is megkülönböztetett: nem igazán lehetett azt tudni, hogy kinek van igaza, meg kinek nem? (Néha lehetett: a diktatúráknak biztos nem volt, de például már a „népi demokráciák”?)
2050 után váratlanul letisztult a helyzet.
2051. augusztusában megalakult a tűzgyújtók mozgalma, és aztán már csak két párt harcolt egymás ellen: a tűzgyújtóké és a tűzoltóké.
(Részlet a Tűzgyújtó-mozgalom kiáltványából:
Minden emberi lény a tűzből születik és egyenlő méltósága és joga van a tűz meggyújtásához. Az emberek, ésszel és lelkiismerettel bírván, egymással szemben tüzes szellemben kell, hogy viseltessenek.
Minden személynek joga van az élethez, a szabadsághoz, a személyi biztonsághoz és a tűz fellobbantásához!
A tűz előtt mindenki egyenlő, és minden megkülönböztetés nélkül joga van a tűz egyenlő melegéhez. Mindenkinek joga van egyenlő védelemhez a jelen Kiáltványt sértő minden megkülönböztetéssel és minden ilyen megkülönböztetésre irányuló felbujtással szemben.
Az államon belül minden személynek joga van szabadon mozogni és bármely lakóhely tüzét szabadon meggyújtani.
A jelen Kiáltvány egyetlen pontja sem értelmezhető úgy, hogy az valamely állam, valamely csoport, vagy valamely egyén részére bármilyen jogot adna arra, hogy az itt kinyilvánított jogok és szabadságok megsemmisítésére irányuló tevékenységet fejtsen ki, vagy ilyen cselekményt elkövessen.)
Már a következő évben, 2052-ben, az ősz folyamán a világ legkülönbözőbb pontjain gyúltak lángra mindenféle épületek: lángra lobbant a Louvre, a National Gallery, az Uffizi-képtár. De leégett a londoni Parlament meg a budapesti is.
De egyszerű lakóterületek is leégtek: az 52. utca New Yorkban ízzé-porrá lángolt el. Semmi sem maradt a South Avenue Michigenből, a londoni Sohóból, a Mennyei Béke Teréből.
Szintúgy leégett a varsói, prágai Óváros, miként az Angyalvár és a piazza San Pietro.
A tűzoltók 2055 kora nyarán léptek akcióba. Felfegyverkezett csoportok járták Berlin, Sidney, Pozsony utcáit, és irtották a tűzgyújtókat, ahol érték.
Tisztult a tisztátlan kép: a háború immár tisztán ideológiaivá lett.
A 2067. évi chattanoogai csatában a tűzoltók majdnem végzetes vereséget szenvedtek, de egy évre rá Malmönél visszavágtak.
Évre év hullt, hamvadt a tűzbe, mígnem elérkezett az utolsó nagy csata, ahol…
A vesztesek mögött ott lángolt és rombolódott a semmibe szép világunk: az utolsó utáni háborúban...
Január
1. Petőfi Sándor 188. születésnapja
Magyarország az EU soros elnöke lesz hat hónapig
4. Részleges napfogyatkozás
14. Szép, már-már tavaszi napok járnak
19. Trabant koncert volt a Gödörben, Méhes Mariettával
23. Randa tél lett, hideg, fagyos
28. Forradalom tört ki Egyiptomban; 300 halott maradt az események végére
29. Kisebb – 4,7-es – földrengés volt Magyarországon
Február
2. Költözködtem újra: Zuglóba
3. Leányom messzire és hosszú időre elutazott
5. Már-már tavasz, éledő remények
6. Meghalt Gary Moore
11. Mubarak lemond Egyiptomban
21. Líbiában is forradalom robban ki
25. Utolsó útjára indult a Discovery: aztán kivonják az űrforgalomból
28. Oscar-díj átadás. Tom Hooper: A király beszéde a nyerő
Március
3. Szörnyű, de igaz: hatalmas hóesés volt e napon
9. Közelítő tavasz???
10. Gyásznap: meghalt Ranschburg Jenő
11. 8,9-es erejű földrengés, nyomában kisebb szökőár volt Japánban
23. Meghalt Liz Taylor
30. Szép, koranyári idő
31. Meghalt Payer András
Április
1. 6,2-es földrengés Kréta szigetén
18. Az új Alaptörvény elfogadása a Parlamentben: a Szégyen Napja
19. 20 – 22 fokos nyáridő
23. 1000 napja ment el Ő
24. Húsvét vasárnap a nevem napján
Május
1. II. János-Pál Boldoggá avatása
2. Oszama-bin-Laden megölése
18. A 2555. buddhista év kezdete: vaiszákhah 1.
26. Radko Mladic elfogása
28. BL-döntő: bajnokok bajnoka a Barcelona
Június
2. Kicsi Kamillánk harmadik születésnapja
12. Pünkösd vasárnap
Július
2. Hatvan éves lettem én: meglepő…
4. Habsburg Ottó halála
16. Meghalt Bicskei Bertalan
21. Csúf, zord, hideg idő
Augusztus
5. Meteorit csapódott be a Balaton térségében
9. Zsidó gyásznap, áv hónap 9. napja
11. Az 5225. maja év kezdete
19. Csodálatos Európa Kiadó koncert a Gödörben
Szeptember
1. Újabb költözködés, vissza kamaszkorom házába
7. 6,6-os földrengés Új-Delhi közelében
26. Makovecz Imre halála
29. Az 5772. zsinagógai év kezdete
Október
1. D-Day: az ellenállás kezdőnapja
4. Az irodalmi Nobel díjat Tomas Tranströmer, svéd író kapta
9. Hogyan gondozzátok kedvenceiteket? – címmel meseestem a Gödörben Víg Mihály zenéjével
13. Meghalt Mészöly Dezső
20. Kadhafi elfogása és megölése
23. Több tízezres tüntetés a Kormány ellen a Milla-csoport szervezésében. Felemelő, reményt keltő
26. Víz- és sáráradat Liguriában. Monterosso – Lányom egykori Városkája – elpusztult.
31. Albert Flóri halála
November
3. Szép, langyos, őszi idő
6. Magyarok buszbalesete Egyiptomban
8. Silvio Berlusconi lemondása
30. Kemény Henrik bábművész halála
December
5. Csaknem tavaszias idő
10. 6,2-es földrengés Mexicóban
18. Meghalt Vaclav Havel
24. Mary Zsuzsi öngyilkossága
27. Kicsi Jankánk második születésnapja
30. Sötét, gyászos nap: meghalt Garas Dezső
Hajnali négy múlt: szitál a köd
itt lent a parkban, padunkon ülök,
a padon, mihez már semmi közöd,
ami padhoz nekem semmi közöm.
Hacsak...
Nacsak, tán emlékezem?
Hajnali négykor
lenne mire?
Hajnali négykor, kinek
van esze: alszik,
nem parkos padra ül,
ágyában álmodik.
Hajnali négy: szitálni kezd
valami; nem eső, nem hó,
és bizonyosan, nem tulipán.
Akkor meg mi?
Padunkon ülök, itt lent a parkban,
padunkon, melyhez közünk nincs.
Elhagytad a padot,
elhagytam a padot.
Azért csak így a legjobb:
mi lenne velünk, ha
két éve ülnénk ott?
Vesegyulladás vagy dögunalom?
Ha nő nem ölel, ha ő nem ölel,
ha sehol egy ölelő lény,
majd megölel, és eltáncol velem
egy éjszaka az Északi Fény.
Ha dal nem dalol, ha vers nem felel,
ha nincs kegyelem (nem szeretem),
és megomlott, hull a szép szerelem,
egy reggelen: Nyugati Szél
szétszór, hord engemet.
Tüntetés ma, január másodikán
Lesz még Magyar Köztársaság!
Operagála köszönti az új Alaptörvényt.
Miközben az Urak és Elvtársak odabent ünneplik majd magukat és alkotmányukat, azt hogy sikeresen felszámolták a polgári demokráciát, államcsőd felé kormányozzák az Országot, mi, a zemberek, civilek és pártosak fejezzük ki ezzel a tüntetéssel, hogy számunkra a köztársaság szó nem csupán üres frázis!
Jelezzük Nekik, hogy köszönjük áldásos működésüket, de elég volt!
A szervezők este 18.30 órára, az Andrássy útra, a Hajós utca, Oktogon által határolt területre várják az érdeklődőket.
*** *** ***
Az élet egy napja
Napfél és éjfél.
Lélek a ködnek foglya.
Eső hull, eső hull, mint
csillagok könnye, ha folyna.
A növekvőben lévő Hold reggel hétkor a Halakban ér első negyedébe.
A zsinagógai naptár a Világ Teremtésétől számított 5772. év tévét hó 6. napját mutatja.
A 2555. év karttikáh hónap 22. napja van a buddhista éra szerint, míg az iszlám naptárban ez áll: 1433. safar hó 6.
Kezdetét veszi az A.U.C. 2765. év, (Ab Urbe Condita = a Város alapításától) az ősi római időszámítás szerint.
A Béke Világnapja a mai. Úgy legyen!
Kr. e. 45-ben e napon vezették be a juliánus-naptárt Rómában.
1449. január elsején születt Lorenzo de’ Medici, a Csodálatos, Il Magnifico.
1618. január elsejének szülöttje Bartolomé Esteban Murillo mester volt.
(Első kép fönt)
1823-ban – 188 évvel ezelőtt - megszületett Petőfi Sándor.
(Második kép föntebb)
1837-ben megindult az Atheneum Vörösmarty Mihály szerkesztésében,
(Harmadik kép fönt)
1908-ban pedig Ignotus szerkesztésében útjára indult a Nyugat.
(Negyedik fönti kép)
1912-ben megalakult a Kínai Köztársaság.
1927-ben új fizetőeszköz, a pengő váltotta fel a koronát. Ugyanezen a napon
1927-ben született Maurice Bejart táncművész, koreográfus.
(Ötödik kép fönt)
1943. január elsején halt meg munkaszolgálatosként Rejtő Jenő.
1959-ben Fidel Castro és milicistái győztesen vonultak be Havannába.
