2014. április 16., szerda

A Magyarországi Holokauszt Áldozatainak emléknapja van ma



Az egész országra kiterjedő gettósítási akciót néhány hét alatt végrehajtották: április tizenhatodikátóljúnius elejéig kivételével gyakorlatilag az ország egész területén elvégezték. Vudapesten csak június végén koncentrálták a zsidókat úgynevezett „csillagos házakba”, amelyek nem egy elkülönült területen álltak, hanem elszórtan az egész városban. 1944 április közepe és július eleje között több mint százhetven gettóban vagy gyűjtőtáborban 437 ezer zsidót zsúfoltak össze. A gettósitást végző csendőröket  Ferenczy László vezette.

Soha másutt élni, de tán halni sem akartam,
kivéve, ha az áldozatokra, halottakra gondoltam.
Az államrezónná emelt cinizmusra, állami banditizmusra.
és arra, hogy akkor is ünnep volt. És ne mondjátok,
hogy Horthy nem tudott róla! Ő, aki úgy gyűlölte a zsidókat?
Hát így gondoljatok Horthyra, és a Szabadság-téri szoborra,
mely – remélem! – nem épül föl soha!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése